Marton Klára levele Oroszvári Péter képviselőhöz

Tisztelt Oroszvári Péter!

Kisgyermek korom óta élek-halok Szombathelyért, és a sportért. Tizenegy éves versenysport múltammal úgy vélem, ha csak szerény mértékben is, de hozzájárultam szeretett városom hírnevének öregbítéséhez. Számos világversenyen elért helyezésem, világ- és európa bajnoki aranyérmeim átvételekor, a Magyar Himnusz felhangzásakor minden alkalommal hálásan, és szeretettel gondoltam városomra, vezette azt éppen jobb-, vagy baloldali polgármester.

Azt, hogy pályafutásom sikereiről a nyugat.hu internetes portál meglehetős szűkszavúsággal számolt be idáig – betudtam a kick-box sportágat övező érdektelenségnek, és a sportágért rajongó tábor – a labdarúgáshoz, vagy kosárlabdához képest – kisebb létszámának. Úgy vélem, fenti álláspontomon az Ön sajtótájékoztatójáról szóló beszámoló elolvasása után némileg változtatnom kell.

Munkahelyem, a Szombathelyi Sportszolgáltató Kht. (a cikk tudósításával ellentétben nem kft!) berkein belül felsőfokú végzettségemnek (diplomás sportmenedzser) megfelelő beosztásban azon dolgozom, hogy a városi sportélet minél színesebb, és értékesebb legyen. Fizetésemről szóló értesülése az összeg tekintetében helytálló, csupán ízléstelen, hogy a bruttó díjazásomat összekeveri a

hazavitt fizetésemmel

. Úgy vélem, a legkevésbé sem tekinthető túlzottnak 82 ezer forint körüli fizetés egy diplomás szakember esetében. Gondolom, ezzel Ön, mint sorstársam egyetért.

Az oklevelem átvétele után úgy gondoltam, hogy a szombathelyi önkormányzatnak szüksége lehet a sportért elkötelezett, és a sport, mint szakma törvényszerűségeit is értő, ismerő sportszervezőkre. Főleg azután, hogy a városi sportcsarnok felépítésével új lehetőségek nyíltak meg a szombathelyi sportszerető közönség számára. Úgy látszik azonban, hogy Önök inkább a pártjukhoz erősen kötődő sportszervező magánvállalkozásokat, és a győri székhelyű sportcsarnok-üzemeltetőket tekintik e tekintetben partnernek. Szerény véleményem szerint ezzel óriási hibát követnek el, mert egy erős önkormányzati sportszervező cég a városnak termelné a bevételt, ami visszaforgatható lenne a sport ágazatra.

Mások a céljaink, és mások az eszközeink. Arra kérem Önt, és politikustársait, hogy a sportot ne a politikai haszonszerzés eszközének tekintsék. Egy bajnokcsapat fotójára ugyan politikusként fel lehet kéredzkedni, de a sport iránt érzett alázat, és elkötelezettség ennél sokkal többet jelent.

Például azt, hogy a kisstílű politikai játszmákból kihagyok egy élsportolót még akkor is, ha testvére véletlenül éppen politikus, és emiatt nagy a besározásra kísértés.

Tisztelettel

Marton Klára
- háromszoros kick-boksz világbajnok, világbajnoki bronzérmes
- kick-boksz Európa-bajnok, európa-bajnoki ezüstérmes
- kilencszeres Magyar-Bajnok
- háromszoros „Vas megye legjobb női sportolója”

Vonatkozó cikkünk: Mennyit kapnak a jobboldaliak Szombathelyen? Mennyit kapnak a jobboldaliak Szombathelyen? 2008. October 21. 15:15

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Vélemény