A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Kisgyőr 1. számú szavazókörében egy ittas személy nem tudta magát igazolni a szavazóhelyiségben. A bizottság tájékoztatta, hogy visszajöhet szavazni, ha hozza az iratait. Kiabált a bizottsággal és a felszólításra sem akarta elhagyni a helyiséget. Végül a szavazatszámláló bizottság két tagja az önkormányzati sofőr és egy jelenlévő választópolgár segítségével a szavazóhelyiségből kivezette. Ezt többször is meg kellett tenniük, végül azonban a választópolgárt kocsival hazaszállították.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!