Romlik a helyzet Ausztriában, két településről már csak negatív teszttel lehet kilépni

Már ha nem kapott oltást legalább egyszer, vagy nem esett át a fertőzésen.

Az elmúlt egy hétben több mint 100 százalékkal emelkedett az új fertőzöttek száma Kelet-Tirolban, ezért két települést is karantén alá helyeztek – hívta fel a figyelmet a Telex a Local cikkére hivatkozva. Mint írják Intervillgratent és Oberlienzt szerdától csak negatív PCR- vagy antigénteszttel lehet elhagyni, vagy ha az illető igazolni tudja, hogy legalább egyszer beoltották, vagy már átesett a Covid–19-en. Ez állandó lakhelytől függetlenül mindenkire vonatkozik.

Ezen túl a Lienzi járásban tilos 100 fősnél nagyobb rendezvényt tartani, és minden rendezvényre kötelező a regisztráció. Ráadásul kötelező az FFP2-es maszkok viselése a boltokban, valamint a kül- és beltéri rendezvényeken.

A lap még megjegyzi, hogy a korlátozásokat azért vezették be, mert egy szövetségi rendelet szerint, ha egy település eléri a 300-as fertőzési átlagot, akkor az adott tartománynak védelmi intézkedéseket kell hozni. A korlátozó intézkedések egyébként egyelőre augusztus 11. és szeptember 1. között érvényesek, illetve a két településről a kilépés korlátozása augusztus 24-én megszűnik.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Covid 19