Hitetlenkedés, hogy itt egy újabb karácsony s még mindig háború van. A harctéren lévőkre gondolnak, apró ajándékokat küldenek nekik…
A petróleum-mizéria vége
1916 decemberében már harmadszor találta a karácsony fegyverben, gyűlölködésben a világot. A harmadik háborús karácsony az előző kettőnél is nagyobb nélkülözést és még több veszteséget hozott. Csupán apró vigaszok adódtak, s az emberek már annak is örültek, ha valami a régi, hétköznapi rendet idézte.
„Megkönnyebbülten sóhajthat fel a közönség. Az eddig fennálló petróleum-mizéria rövidesen meg fog szünni. Herbst Géza alispán ma a miniszteriumtól értesitést kapott, hogy a közönséget törvényhatóságilag látják el petróleummal. Megállapitották vármegyénkint a szükségletet s ezt hiánytalanul meg fogják kapni. Vasvármegye petroleum szükségletének ellátására havonként 1120 métermázsa petroleumot utalnak ki, amelyet a kereskedők útján kap meg a közönség, akik eddig is foglalkoztak árusitásával. Ezt a mennyiséget először december 20-áig okvetlen le kell szállitani. Addig is a miniszter felhatalmazta az alipánt, hogy a petrolum-ellátás kielégitésére rekvirálja a petroleumkészletet s arányosan eloszthatja. Attól a kereskedőtől, aki visszaélést követ el a petroleummal, megvonja az árusitási jogot.”
Mozifilmen a király temetése
November végén temették el uralkodójukat az Osztrák-Magyar Monarchia népei. A szertartásról részletgazdag leírásokban számoltak be a szombathelyi lapok is, majd pár nappal később megérkezett a helyi moziba a szertartáson forgatott film is, amelyet óriási érdeklődéssel fogadott a közönség.
„Az Uránia szinház, mint közöltük, szombati és vasárnapi előadásain bemutatja a király temetéséről készült felvételeket. A film ma megérkezett s látható rajt az egész temetési menet, a koporsót vivő kocsi teljes közelből fotografálva, az uj király és királyné a kis trónörökössel, a külföldi uralkodók, az összes főhercegek, az egész udvartartás. Mindezt husz helyen vették fel s a film hivatalosan készült az állami főlevéltár részére. Az Uránia áldozatot nem kimélve szerezte meg a filmet.”
Segítsünk a mezítlábas gyerekeknek!
Az ünnep közeledtével a jótékonykodás, a szegény sorsú gyermekek felkarolásának szándéka egyre gyakoribb téma lett az újságokban. A karitatív akciók egyike volt az iskolaszék által kezdeményezett ruha- és cipőgyűjtés, amely a háborús körülmények között csak nehezen hozta a várt eredményt.
„Szombathelyen 600 mezitlábos iskolás gyerek van s ezek felruházása érdekében akciót inditott az iskolaszék. A gyüjtést már lezárták, de ez oly csekély eredményre vezetett, hogy az összegyült pénzből bizony a negyedrésze gyereknek se jutna még cipőre való se. Nem szabad engedni, hogy a határokon és idegen földeken értünk vérző harcosok itthonmaradt gyermekei a tél fagyában mezitláb, rongyosan legyenek kénytelenek iskolába járni. Adjon erre a célra mindenki tehetsége szerint, de necsak pénzadományt, hanem használatlan ruhát, cipőt is, ami még megvédené a szegény kis nyomorultakat a tél dermesztő hidegétől. Ma a szegény iskolás gyermekek felruházására a polgármester kezeihez 100 koronát juttatott Wolf Sándor. Példáját követésre ajánljuk a gondtalan jólét embereinek.”
Hóeltakarítás – szó nélkül
Beköszöntött az igazi tél, hóval, faggyal, a járdák takarításának mindennapos kötelességével.
„Az utcák járdáit vastagon boritja a hó s bár a letisztogatáshoz lett volna elég idő, különösen a perifériákon, a legtöbb háztulajdonos nem tisztogatta le az olvadó lucskos havat. Jobb időkben is megvárták a háziurak, míg a rendőr beszólt s figyelmeztette őket a hó letakaritására. Ma azonban erre a célra nincs rendőr – fontosabbra is kevés, a mennyi van – ezért a rendőrkapitány lapunk utján figyelmezteti a háztulajdonosokat, hogy járdáikat szó nélkül tisztogassák le, mert ellenkező esetben a büntetés terhe rájuk hárul. A járdatisztogatásért a háztulajdonosokat teszi felelőssé a rendőrkapitány s arra figyelmezteti őket, hogy azzal a kifogással nem élhetnek, hogy a járda letisztogatását megbizottjuk mulasztotta el.”
Károly és Zita koronázása
Az 1916-os esztendő utolsó nagy szenzációja az új magyar király és királyné december 30-i koronázása volt. Az eseményekről már-már valós időben igyekeztek tudósítani a lapok. A szombathelyi újságok is címlapon hozták a ritka esemény részleteit.
„Szent István koronájával magyar királlyá koronáztuk ma délelött IV. Károlyt és királynénkká felséges hitvesét, pármai Zitát. Szent István koronájának ragyogó fénye egy ifju, tetterős és szép emberpárra hullott ma s ennek a megszentelt dicsfénynek ragyogásában ott izzott és körülövezte az ifju királyi párt a magyarság rajongó, mindenrekész szeretete.
Állami alkotmányos életünknek legfenségesebb ünnepe ez a mai, világtörténelmi nevezetességü ünnep. A bölcs, öreg király nyomdokába, akinek megmerevedett kezéből kihult a kormánypálca, ifju, életvidám és erőskezü király lépett, akit a trónra egyenesen a harctérről hazahozva ültettünk. Ott élt hosszu ideig a katonái között, velük harcolt, a vezérük volt, tudja méltányolni, megismerte a magyar erőt, tettrekészséget – hogy igy van, az kitünik minden eddigi intézkedéséből – s egyenes utasitására csendült fel a koronázáson a mi nemzeti imádságunk, a Himnusz…
A képviselőház kupolacsarnokában már reggel hatkor kezdtek gyülekezni a képviselők és főrendek. Fél hétkor nyitották meg az ülést Jósika Samu báró és Szász Károly elnökök. Miután felkérték a képviselőket és a főrendeket, hogy a koronázási aktusra testületileg vonuljanak fel a Várba, Szász elnök felfüggesztette az ülést s megindult a képviselők és főrendek menete…
Reggel 7 órakor kinyitották a Mátyástemplomot és a Lorettó kápolnából kihozták a szent koronát és a koronázási jelvényeket…
Röviddel ezután a nép morajlása jelezte, hogy elindult a koronázási menet… A királyi párt menydörgésszerü éljenzéssel fogadta a tömeg. A király folyton szalutált, a királyné és a trónörökös főbólintással és integetéssel köszönte az óvációt. A menet katonai sorfal között haladt lassan a Mátyás-templom elé s amikor ideérkeztek, a Mátyás-templomban és az összes templomokban megkondultak a harangok s a Gellért-hegyről 21 ágyulövés dördült.
A királyi pár a Himnusz hangjai mellett vonult be a templomba, melynek főajtaját bezárták s megkezdték a koronázási szertartást, amely teljes két és egynegyed óráig tartott…
Mikor a királyné eltávozott a templomból, kezdetét vette az aranysarkantyus lovagok avatása. 50 aranysarkantyus vitéz térdelt a király előtt, aki Szent István kardjával megérintette vállukat. Megható jelenet volt, amikor Roszner báró miniszter huszárhadnagy fia, aki a harctéren fél lábát elveszitette, mankón állt a király előtt.
Mikor e szertartás véget ért, a király kiséretével a himnusz hangjai mellett kivonult a templomból és a templom előtt levő Szent Háromság téren emelvényre lépett s Csernoch hercegprimás által olvasott eskümintát messzehangzó, érces hangon mondotta. Amikor az eskü elhangzott, a honvédzenekar a Himnuszra zenditett, a melyet a közönség levett kalappal énekelt.
Ezután a király lóhátra ült s fényes kiséretével, elöl Tisza István gróf nádorhelyettessel, a Szent György-térre lovagolt és a koronázási dombon megtette a négy kardvágást. A királyné ezt a lakosztálya ablakából nézte végig.”
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
