Soha többet! Harmadszor címmel még november végén indult egy aukcióra rávezető kampány, amit akkor Nagy Anna kormányszóvivő és dr. Rétvári Bence harangozott be a sajtónak. A friss Fidesz-kormány ugyanis talált egy halom, a proletariátiusból fennmaradt műtárgyat, régesrég leváltott hivatalnokok által becsben tartott ereklyéket a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium raktárhelyiségeiben, amiket szemétre vetés helyett inkább hónuk alá csaptak, és a Pintér Galériával közösen árverésre bocsátották őket azzal a céllal, hogy a befolyt összeget a vörösiszap-károsultaknak ajánlják fel. A tegnapi nap elmentünk az árverésre, hogy megnézzük a második Orbán-kormány eddigi legkreatívabb imázsépítési akcióját.
A szervezők nem bíztak semmit a véletlenre: az ötödik kerületi elegáns galéria előtt két láthatósági mellényes rendőr és egy grátisz forralt bort osztogató sátracska várta az érdeklődőket, akik rendre rajzottak is, tudomásunk szerint nem csak Magyarországról. Inkább nem adnánk oda, hátha érkezik egy komoly vevő, de nyugodtan lefényképezheti - kaptuk a választ, amikor az árverési lista egyik utolsó megmaradt példányára szerettünk volna rárepülni. Hiába, az érdeklődés az egekbe szökött, és mindezt megtoldották még azzal, hogy az aukciót a Dumaszínház tagjai vezényelték le.
Nyisztor György földművelésügyi népbiztos és társai
Litkay Gergely nem is fukarkodott a poénokkal, és kellő mértékű cinizmussal fűzött hozzá ezt-azt a képekhez. Így Arató István Angyalföld című alkotásához például a növekvő licitek láttán azt, hogy
120 felett átértékeled magadban a valóságot
, majd Bánovszky Miklós portréját mutatta úgy be, hogy ez egysztenderd Lenin az egyes számű nyakkendőjében.
Némelyik alkotás nem is szorult kommentárra, hiszen mégsem sűrűn látunk olajfestményt Tévé hangoló üzemrész vagy Nyisztor György földművelésügyi népbiztos címmel (az árverésre bcosátott művek teljes listája itt csemegézhető végig).
ugyanúgy, ahogy a kommunisták el akarták törölni a múltat, uralkodni akartak fölötte, végül a történelem hozott döntést fölöttük. A kommunizmus ezen szándékai szerencsére nem valósultak meg, de ennek sokszázmillió ember vallta kárát. Elkezdhetnénk filozofálni, hogyan állíthatnánk a kommunizmust párhuzamba a fasizmussal, én ettől most eltekintenék
- tekintsünk is csak el, szól valaki a széksorokból -de ettől függetlenül annak a szükségéből semmi sem von el, hogy időről-időre ezzel a kérdéssel foglalkozni kell.
Telefonos segítség
Aki addig az egyértelmű jelzésekből - mint a vállra dobott garbó vagy a későpolgári kisestélyi - nem jött volna rá, hogy ezen a rendezvényen a Fidesz diktál, annak ez körülbelül itt eshetett le, mégis csiklandozott minket a kérdés, hogy vajon kik jönnek el licitálni a képekre?
Nyilván nem Rogán Antal fog ezen az árverésen dekorációs elemeket keresgélni a nappalijába, gondoltuk, és hát beszéltek a tekintetek is, amik az Épülő gyár címet viselő festmény 340 ezer forintos leütésére hátrafordulva vizslatták a termet, hogy ki adott ki ennyit érte. Az igazi misztériumot a terem hátsó traktusát elfoglaló különítmény képezte, telefonjaikra tapadva valószínűleg egy olyasvalaki licitjeit közvetítve, aki otthon egy pohár viszki társaságában kívánta milliós nagyságrendben magáévá tenni a műremekeket, anélkül, hogy orcáját a nyilvánosság elé tárná.
Ki lehetett a titkos ajánlattevő, Demján Sándor, Leisztinger Tamás, Kim Dzsong-Il, esetleg maga Gyurcsány Ferenc? Ezt nyilván nem tudjuk már meg, és ezzel a tudattal vettük távozóra a figurát éppen akkor, amikor elhangzott a Lakótelep a Fürst Sándor utcánál százezer forintos kikiáltási ára. De legalább a Lenin-portrékat kevesebbre taksálták.
