Szégyen!
Az önkormányzati rendszer megalakulását követően most először választhatott Szombathely Megyei Jogú Város képviselő-testülete az önkormányzati hivatal élére jegyzőt.
A három pályázó közül kettő jelölt tűnt alkalmasnak eddigi pályafutásuk alapján, mégis sikerült - a papírforma szerint persze - a harmadikat megválasztani.
Gaál Róbert egy éve végzett a jogi egyetemen, 3 vasi falu körjegyzője volt eddig, 8 ember dolgozott a keze alatt. Szombattól ő irányítja Szombathely város 300 fős önkormányzati hivatalát. Nem szombathelyi, sárvári állandó lakos.
Rettentően csalódott vagyok, hogy a szombathelyi Fidesz nem talált egy szombathelyit sem erre a magas hivatalra, amelyhez kellő élet- és szakmai tapasztalat kellene, és a város ismerete lenne szükséges. Gaál Róbert nem ismeri a szombathelyi utcákat, parkokat, házakat, nem ismeri a szombathelyieket. Nem ismeri Szombathely lelkét. Ehhez itt kell élni. Ebben a városban, az itt élő emberek között.
Egy nem Szombathelyen élő embernek ez a város csak kő, beton és fű. Nekünk az otthonunk.
dr. Czeglédy Csaba
önkormányzati képviselő
MSZP-SZTKE
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!