Megérkezett az új püspök
1912 januárjában elfoglalta székét a vasvár-szombathelyi egyházmegye új püspöke, Mikes János gróf. A nem mindennapi eseményről egy héten át cikkeztek a korabeli lapok.
Alig pár órája csak, hogy megjött, hogy bevonult székvárosába, Szombathelyre olyan impozáns fénnyel, minővel csak fejedelmeket és királyokat szokás fogadni, - már is meghóditott mindenkit.
…
Már a kora déli órákban valóságos népvándorlás indult meg a vasutállomás felé. Hölgyek, férfiak sürü rajokban siettek a pályaudvarra, ahova a bérkocsik, magánfogatok és villamosok is százával szállitották a szemlélőket. A Széll Kálmán-utca, a Március 15-iki térről nézve, nyüzsgő hangyabolyhoz hasonlitott. Ameddig a szem ellátott, embertömeg feketéllett. Az utszéli fákat, kőraakásokat s a deák-park vasrácsait valóságos rohammal vették be a kiváncsiak s ha valamelyik lepotyogott, nyomban hárman is másztak helyébe.
A püspök 11 órakor érkezett Celldömölkre, ahol vármegyei és papi küldöttségek fogadják, hogy aztán vele együtt utazzanak tovább Szombathelyre. Vasvármegye székhelyén Brenner Tóbiás polgármester üdvözölte az új főpásztort, aki ezután a Széll Kálmán, a Király és az Erzsébet királyné utcákon át a székesegyház elé hajtatott.
A bevonulás festői szép volt. Harminchat szebbnél-szebb fogatból álló kocsisor robogott be a fellobogózott Széll Kálmán-, Király- és Erzsébet királyné-utcákon a püspök fogata után a közönség lelkes éljenzésétől és ovációjától kisérve. A bevonulás fényét és nagyszerü látványát nagyban emelte gróf Erdődy Sándor vépi nagybirtokos ötös fogata, mely általános bámulatot keltett.”
Az új püspök a székesegyházban a főoltár előtt felállított zsámolyon imát mondott, egyházi ruhát öltött magára és elfoglalta trónját. Bevonulásakor a székesegyház kórusa a Te Deumot énekelte. A szertartás végén a főpásztor megáldotta a hívőket, majd a templomból a püspöki palotába vonult át, ahol folytatódott az ünnepség.
Mikes János másnap délelőtt tisztelgő látogatásokat tett, délután 5 órától pedig Ő maga fogadott küldöttségeket. A látogatások végeztével, este 8 órakor a szombathelyi polgárság nagyszabású fáklyás szerenádot adott a gróf tiszteletére a püspöki palota erkélye alatt. A korabeli lapok beszámolói szerint „10 ezer főnyi tömeg felekezeti különbség nélkül hódolt ünnepi köszöntővel, zenével, dallal, rózsával” a vasvár-szombathelyi főpásztornak.
Másnap, vízkereszt ünnepén „királyi fénnyel” iktatták be hivatalába Mikes Jánost.
A püspökvárból diszhintón érkező főpásztort a székesegyház főkapujánál a papság a szokásos szertartásokkal fogadta. Bertalanffy Gyula őrkanonok üdvözölte itt pár szóval a püspököt és átnyujtotta a birtokbavétel jeléül selyem párnán a templom kulcsait.
A pontifikáló nagymise után a kultúrház nagytermében rendezett 400 terítékes díszebéd zárta a többnapos ünnepséget.
Szerecsen gyermek - volt, nincs
Száz éve, vízkereszt napján jelent meg a Vasmegyei Napló hasábjain az a történet, amely egy néger kisfiú születése körül keletkező pletykákat fésülte össze. A szerecsen gyermek a szombathelyi bábaképző falai között látta a meg a napvilágot. Vagy mégsem?
A tegnapi hetipiacon a termetes zöldségárusnénik már kora hajnalban sugárzó arccal ekép’ köszöntötték egymást:
- Hallotta mi ujság? Csoda történt. A bábaklinikán egy kis négergyerek született. Fekete a szeme, a bőre, a haja, a szája, a kis kezei, lábai s kis harmatteste, egészen fekete. Szerecseny az lelkem, valóságos szerecseny! – Az asszonyok sejtelmes mosolygással önkéntelenül is a Kőszegi-utca felé tekintettek, ahol az Apolló-szinház feketeképü portása szokta estenden villanyfény mellett köszönteni s beinvitálni a lányokat a moziba eképen:
- J’estét givánok gizsásszon, tessen begyinni…
- Hogy történt? kérdezték egyszerre tizen is.
- Hogy történt – mondta az egyik néni – hát hogy szokott történni? Megtörtént… Rajt’ felejtette a szemit. Ugy történt.
Félóra se telt el, már az egész város tudott róla. Hivatalokban, utcán, üzletekben egyébről se folyt a szó, csak a négerről, meg a kis munkásleányról, aki a bábaképezde fehér párnáján egy kis szerecsen fiucskát szoritgat pihegő kebléhez…
A Vasmegyei Napló munkatársa tegnap kérdést intézett a bábaképző intézet egyik orvosához, hogy mi igaz a hirből, mire a következőket válaszolta:
- Hallottunk mi is róla, azonban a leghatározottabban kijelenthetjük, hogy nem igaz belőle semmi. Egy szó se. Ostoba mese az egész.
Pedig kár. Olyan romantikus lett volna!...
Tomboló orkán
Egy hétfőre virradó éjszaka jelentős kárt okozó, orkán erejű fagyos szél csapott le a száz évvel ezelőtt élt szombathelyiekre.
Vasárnapról hétfőre virradó éjjel hirtelen orkánszerü vihar keletkezett Szombathelyen. A hőmérő, mely este még 4 és 6 fok között váltakozott, hirtelen a 0-ra, majd -4 fokra szállt alá s metsző hideg, fagyos szél zudult a városra a kőszegi hegyek irányából. Az orkán oly erős volt, hogy a házak ablaktábláit betörte. Az üvegcserepek csörömpölésére az alvó lakók sok helyen rémülten ugrottak ki ágyaikból. Félelmetes volt hallani azt a rettenetes hangot, melyet a házak között süvöltő orkán csaknem egész éjjel hallatott.
A vihar az épületekben és villamos vezetékekben óriási károkat okozott. A kulturpalota első emeletén levő hatalmas bádogpárkányzatot az orkán letépte és rácsapta a Wesselényi-utcai villamosfővezetékre, a melyet több helyen elszakított. Ugyancsak összetépte a vihar azt a diadalkaput is, melyet a város az érkező püspök tiszteletére épittetett a pályaudvar peronja elé.
Az orkán a város területén, hozzávetőleges számitás szerint, közel kétezer ablaktáblát tört be, így az okozott kár jelentékeny összegre rug.
Huszárgyerek, huszárgyerek…
1912 januárjának végén egy 12 éves, talpig huszáregyenruhába öltözött fiút állítottak elő a szombathelyi rendőrkapitányságon. A kihallgatás során kiderült, hogy a legényke katonaruhát öltve hónapok óta bujkált a huszárlaktanyában.
A rendőrök tegnap egy gömbölyü képü, fiatal, alig 13-14 éves fiut állitottak elő a kapitányságra. A fiun huszársapka, pirossujtásos katona-nadrág volt, a lábain sarkantyuval. Mikor bevezették az inspekciós irodába a rendőrtisztviselő elé, lekapta a sapkát a fejéről, összecsapta a bokáját s keményen, katonásan jelentette:
- Csima Lajos 11.ik ezredbeli közhuszár, alázatosan jelenti, hogy bejött a rendőrségi szobába.
A rendőrtisztviselők meglepetten néztek a fiura, aki elmondta, hogy Csima Lajosnak hivják, lovas-pusztai születésü árva fiu, és teljes 2 hónap óta tartózkodik a huszárlaktanyában.
A fiu a mult év őszén mult 12 éves, amikor is a gyermekmenhely igazgatósága iparra akarta adni. A fiunak azonban nem volt inyére az iparos pálya, mindenáron katona szeretett volna lenni, fényes karddal az oldalán s lovon járni. S mivel másként nem lehetett volna a laktanyában, az egyik őrmester megszánta s felfogadta kecskepásztornak.
Közel fél esztendőt töltött a fiu az őrmesternél, mikor gazdája felmondott neki. De mert nem volt hova mennie, a huszárok megsajnálták s ott tartották a kszárnyában. Katona ruhát adtak rá, sapkát nyomtak a fejére s ugy élt ott közöttük, mint egy ujonc. A derék legények megosztották a fiuval ebédjüket, kenyerüket, sőt – zsoldjukat is. Minden 5 napban minden huszár a >zugtól< kerek krajcárt adott a gyereknek, akit fiuknak tekintettek. Ugy élt ott a laktanyában a fiu, mint egy katona, dolgozott, pucolt, segédkezett oly ügyesen, mintha egész életében mást se csinált volna. Közben sóvár, csillogó szemekkel leste, mint gyakorlatoznak a legények, hogy ha majd őt is sorba állitják különben tudja csinálni a fordulatokat, mint most az őrmester ur.
Csakhogy a rendőrség hamar véget vetett a szép álmoknak. Megtudta, hogy a kaszárnyában tartozkodik a fiu. Rendőrök mentek az ezred fiáért s a kapitányságra vitték. A fiu zokogva bucsuzott öreg bajtársaitól. – Megható jelent volt. Maguk a keményszivü rendőrök is könnyeztek. A fiu sirva ölelte sorra a marcona képü, meleg szivü bajtársakat s sirt akkor is, mikor a kaszárnya kapuját elhagyta. A rendőrség kapujában letörölte könnyeit s ugy lépett be az inspekciós tiszt irodájába, mint bajtársaitól tanulta ott a kaszárnya falai között: keményen, huszárosan.
A rendőrség a fiut egyelőre átadta a gyermekmenhelynek, a hol most fájó szivvel gondol vissza a kaszárnya falai közé az ő aranyos ruháju, aranyos szivü jó, öreg bajtársaira.
