Az LMP üdvözli a szombathelyi kisközösségek támogatását - Közlemény

Szombathely Kulturális és Sport Bizottsága a héten döntött arról, hogy a város feladat-ellátási megállapodást kössön három olyan civil szervezettel, melyek egy-egy városrészi kisközösség életben tartásáért eddig is sokat tettek. A kisközösségeket támogató Lehet Más a Politika üdvözli a döntést.

A Herényi és a Zanati Kulturális, valamint a Derkovits Városrészért egyesületek után további három városrészi civil szervezettel fog várhatóan Szombathely feladat-megállapodási szerződést kötni. A Gyöngyöshermán-Szentkirályi Polgári Kör, valamint a Joskar-Ola Lakótelepért Alapítvány mellett, az LMP javaslatára ezentúl a Petőfi Telepért Egyesület is a várossal kötött külön megállapodással látja el feladatait.

Az LMP üdvözli a kezdeményezést, hiszen a fenti civil szervezetek évek óta magas szinten látják el vállalt feladataikat és tartják életben a városrészi kisközösségeket. A Lehet Más a Politika szerint fontos a helyi kezdeményezések támogatása és a kisközösségi kultúra védelme, ezért minden olyan kezdeményezés mellé állunk a jövőben is, amely ezen értékek megóvását, illetve a helyi közösségek megerősítést jelenti.

Szombathely, 2011. március 29.

Lehet Más a Politika (LMP) Szombathelyi Szervezete

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Vélemény