Mi lenne, ha Szombathelyen egy Zanati úti emelt körforgalomban találkozna a Bocskai és a Pázmány körút?

Szombathely reneszánsz jogásza szerint ez lenne a megoldás a város közlekedési problémáira. Egy térképpel segítünk megérteni az elképzelést.

„Napjainkban megsűrűsödtek a sajtóhírek a Szent Márton utca–Zanati út találkozásánál lévő vasúti aluljáró közlekedési problémáiról: kamion beszorulásáról, megrongálásáról, többször előfordult, hogy esővíz öntötte el, az útvonalvezetéshez kapcsolódóan sajnos korábban haláleset is történt Halálos balesetet okozott a Zanati úton - most vádat emeltek ellene 2020. January 08. 08:38 .”

Ez a közlekedési pont sem a mai gépjárműforgalomhoz, sem az útviszonyokhoz nem igazodik.

Így kezdődik az a levél, amelyet Hoós Tibortól kaptunk. Ő az, aki év elején javasolta Jogilag lenne rá lehetőség, hogy a Győr-Szombathely gyorsforgalmin ne 110 km/óra legyen a megengedett legnagyobb sebesség 2025. January 16. 11:02 , hogy a Győr–Szombathely gyorsforgalmi útra is terjesszék ki az autópályákra tervezett „pozitív diszkrimináció” elvét: vagyis hogy az út kezelőjének lehetősége legyen a sebességhatártól való eltérést engedélyezni. Hogy van-e összefüggés a két kérdés között, azt nem tudjuk megmondani, mindenesetre a februári verzió Megszűnhet a "tötyörgés", akár 120 km/órával is autózhatunk Szombathely és Győr között 2025. February 24. 07:26 már kitér arra is, hogy ne csak az autópályákon, hanem az autóutakon is 120 km/óra lehessen a megengedett sebesség – eddigi 110 helyett.

Most Hoós Tibor egy újabb közlekedési javaslattal fordult szerkesztőségünkhöz.

Szerinte eljött az idő egy új közlekedési koncepció kidolgozására: különös tekintettel a Zanati úti vasúti aluljáróra, amely a forgalom növekedésével egyre nagyobb kihívást jelent.

A Zanati úti aluljáró Szombathely közlekedésének egyik legszűkebb keresztmetszete
Mészáros D. Zsolt

Egy lehetséges megoldásként azt javasolja, hogy a Bocskai István és a Pázmány Péter körutakat kössék össze; ebbe a körívbe illeszkedne a Szent Márton utca és a Zanati út. Ehhez a vasút fölötti légteret kellene használni, így megszűnne a vasút alatti gépjárműforgalom.

„A javasolt kialakítás tehermentesítené a Vörösmarty utcát, a Hunyadi utat, a Szent Márton és Thököly utcákat, valamint a belváros egyéb forgalmas útvonalait is. A tágabb belvárost körülvevő körút ezen szakasza a Bocskai körútról a lebontott területen keresztül épülhetne ki, a Pázmány körúti folytatás esetében meg kell vizsgálni, szükséges‑e a már működésen kívüli temetőt érinteni.”

Ennek alapján lapunk több tervvázlatot is készített különböző vonalvezetésekkel.

Végül abban állapodtunk meg az ötletgazdával, hogy a legracionálisabb talán az lenne, ha a körforgalom közvetlenül az aluljáró felett épülne (így az aluljáró megszűnne), és a Zanati út és a Szent Márton utca a jelenlegi nyomvonaluk felett csatlakozna bele.

Egyik lehetséges megoldás
Mészáros D. Zsolt

Ha a Pázmány Péter körút meghosszabbítása a vasúton át a Zanati út felé a Pálya utca jelenlegi nyomvonalát követné, akkor nem kellene a temető területét sem igénybe venni.

A Bocskai körút a nemrég lebontott szakasz mentén vezethető lenne egészen az Éhen Gyula térig, majd azon áthaladva a Vasút utcán át emelkedve csatlakozhatna a körforgalomba.

Természetesen még számos más verzió is elképzelhető.

De hogyan, mikor, miből?

A javaslat olvasása közben bizonyára Önökben is felmerültek kérdések – ezek egy része anyagi természetű.

Kínában vagy akár a szomszédos Ausztriában egy ilyen elképzelés minden további nélkül finanszírozható lenne, de errefelé másként működik a matematika.

Hogyan lenne lehetséges egy ekkora beruházás a városban, ha közben a fűnyíráson is spórolni kell?

Erről írja az ötletgazda:

„Egy város a jövőnek épül, a stratégiai elhatározásokat évtizedekkel korábban kell meghozni. Ez a megoldás nyilván csak hosszú távon megvalósítható, viszont a közlekedés időközbeni alakítása már folyamatosan ennek figyelembe vételével történne.”

Az M1-M7-es utak bevezető szakasza Budapesten. Ilyesmi lehetne a Zanati út elejére álmodott csomópont
Hoós Tibor

Hoós Tibor – aki vállalja a kritikát - szerint ha távlatokban gondolkodunk, akkor esély van arra, hogy az anyagiak majd rendelkezésre állnak. A beruházás mellett szól, hogy az egyben Szombathely egyik látványossága is lehetne, csakúgy, mint Budapesten az M1-M7-es utak bevezető szakaszán a „városképet nem rontó, körforgalommal külön szinten megoldott, átlátszó építőanyagból készült forgalmi csomópont”.

Csak rosszabb lesz

Arról lapunk már korábban írt „Annyi autó lesz, ahány jogosítvány” - Vas megyében a legmagasabb az ezer főre jutó személygépkocsik száma 2023. March 31. 07:16 , hogy a Szombathely valamiért úgy épült ki a történelem során, hogy a nyugati részén találhatók a nagy lakótelepek és lakóövezetek, míg a keletin a sok ezer embert foglalkoztató munkahelyek és bevásárlóközpontok. A várost kettévágja a vasút, ráadásul a patakok is nehezítik a közlekedést és annak megtervezését.

Ehhez jön még a szaporodó gépjárművek száma, a városba autóval bejáró tömegek, a parkolási anomáliák és a belváros utcák olykor kezelhetetlen zsúfoltsága.

És a szakemberek szerint „Annyi autó lesz, ahány jogosítvány” - Vas megyében a legmagasabb az ezer főre jutó személygépkocsik száma 2023. March 31. 07:16 a helyzet csak rosszabb lesz az elkövetkezendő években, évtizedekben. Előbb-utóbb valami fejlesztésre, változásra szükség lesz.

Hoós Tiborról

Dr. Hoós Tibor szombathelyi jogász, jelentős bírói és ügyvédi pályafutással. Korábban a Vas Megyei Bíróság kollégiumvezetője és megbízott elnök is volt.

Nyugdíjazását követően is aktív maradt: reneszánsz alkotóként színdarabokat írt, amelyek a szombathelyi kocsmák világát és helyi folklórját humoros formában mutatták be. Ezeket a darabokat a Weöres Sándor Színház művészei adták elő olvasószínházi formában, köztük a „Kő a mezőn, avagy csak a kocsma népe tudja, hogy miért Szombathely a legboldogabb megyeszékhely!” című szatíra, amelyet 2024 augusztusában mutattak be Irie Maffiával és lokálpatrióta bohózattal búcsúzott a 2024-es Savaria Karnevál 2024. August 26. 07:11 a Savaria Történelmi Karnevál keretében.

Dr. Hoós Tibor
Nagy Jácint

Korábban egy szakmai konferencián jelentős figyelmet keltett azzal az álláspontjával Egy szombathelyi bíró szerint nemcsak megalázó, de törvényellenes is a sportesemények előtti motozás 2019. April 19. 19:36 , hogy az események előtti motozás nemcsak megalázó, de törvényellenes is lehet.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közlekedés