Launk is ott volt azon a tegnapi sajtótájékoztatón
Penészedik a felújított szombathelyi vásárcsarnok fala, az alpolgármester nem örül 2021. February 18. 10:51 , amin Horváth Attila alpolgármester a felújított szombathelyi vásárcsarnok problémáiról beszél.
Többek között arról, hogy az 1,8 milliárd forintból felújított épületben megjelent a penész.
Most kétmillió forintból fertőtlenítenek és festenek, de ez csak ideiglenesen oldja meg a problémát.
A sajtótájékoztatón elhangzottakkal kapcsolatban a Fidesz-KDNP szombathelyi frakciója az alábbi sajtóközleményt juttatta el szerkesztőségünknek.Sajtóközlemény
"Horváth Attila, a város költségvetésért felelős alpolgármestere ahelyett, hogy éjt nappallá téve azon dolgozna, hogy a a városunk a következő esztendőben is stabilan működjön, azzal hívja fel magára a figyelmet, hogy penészesedik a vásárcsarnok. Természetesen, ahogy minden másról, Horváth szerint erről is mások tehetnek.
Bár már másfél éve ők vannak hatalmon, ők biztosítják a beruházásokhoz szükséges ellenőrző csapatot, minden lehetőségük megvolt a munkálatok ellenőrzéséhez, mégis óvodás módjára próbálják másra hárítani a felelősséget. Horváth Attila mostani szereplése ismét bizonyítja, hogy a baloldal nem dolgozni akar Szombathelyért, hanem cirkuszt csinálnak a város vezetéséből. A nyugodt fejlődés helyett az országos botránypolitizálást hozzák el otthonunkba, nincs olyan hét, hogy ne riogatnának újabb és újabb hazugságokkal.
Horváth Attila büszkén döngeti a mellét, hogy 2 millió forintot biztosít a város a penészedés megállítására, miközben nemrég buktak le azzal, hogy egyetlen wc felújítására 24,8 millió forintot költöttek, azaz másfél millió forintba került a beruházás négyzetmétere. A fenti ügy kapcsán is tetten érhető a szakértelem hiánya és a kettősmérce, mellyel a baloldali városvezetés nap mint nap bizonyítja alkalmatlanságát."
Fidesz-KDNP frakció