Miután csütörtökön 19 napirendi ponttal reggel 9-től este 9-ig kihúzták a közgyűlést a képviselők
Csak a kérdések szaporodtak az új stadionról, de megújul a Sportliget, lesz reklámadó és teniszközpont 2017. October 26. 08:30 , nem volt mit csodálkozni azon, hogy a másnapi frakció-sajtótájékoztatók is hosszúak lesznek. Pedig most nem is volt olyan kimagasló ügy, ami igazán beindította volna a képviselőket, igaz, volt helyette több, kisebb, de politikai állásfoglalásra bőven alkalmas napirendi pont.
Jordán még aktív, korai a díszpolgári cím
Megtudtuk, Jordán Tamás nem kapja meg a díszpolgári címet. A címre a V, mint Vas Egyesület ajánlotta a színházigazgatót
Szombathely díszpolgárává választják Jordán Tamást? 2017. October 25. 08:10 , erről a zárt ülésen tárgyaltak, és a Fidesz-frakció nem szavazott. Lendvai Ferenc frakcióvezető kérdésünkre elmondta, a díszpolgári cím javaslatainak határideje minden évben augusztus 31., ez már elmúlt. Lendvai megjegyezte, Jordán jelenleg is aktív, még két évig ő a Weöres Sándor Színház igazgatója, és megvan a lehetőség, hogy utána további öt évig maradjon. A frakcióvezető szerint ezért még korai Jordán díszpolgárrá avatásáról beszélni.
Balassa Péter (Jobbik) az elején azokat a napirendi javaslatait sorolta, amiket leszavazott a Fidesz-többség. Például az egymilliós keret létrahozását a Czeglédy-ügy károsultjainak, a bérlakás-építés, a szépkorúak parkja. Utóbbiról közgyűlési döntés is van tavalyról, de azóta nem történt semmi. Az uszoda sportmedencéje, amit még nem hitelesítettek, így a nagymedencében játsszák a vízilabdameccseket.
Persze, megemlítette a reklámplakátok tiltásáról és adóztatásáról szóló rendeletet
Vége a szombathelyi plakátháborúnak? Megadóztatnák a szabadtéri reklámokat 2017. October 23. 13:11 is, azzal, hogy az egyértelműen a Jobbik ellen irányul és politikai ügy. Megismételte, hogy törvényességi felülvizsgálatot kér.
Felesleges, életveszélyes beruházás
Arról is beszélt, hogy tájékoztatást kért a 2013 óta bejelentett, de meg nem valósult beruházásokról, ezek tanulmányaira, terveire tíz- és százmilliókat fordított az önkormányzat. A hulladékszállításról elmondta, meg kellene nevezni és felelősségre vonni a felelősöket, az új közszolgáltató telephely pedig szerinte politikai alku eredménye.
Felesleges, életveszélyes beruházásnak nevezte, ugyanis a Távhőt központosítják, és megvan a veszélye, hogy a SZOVA bekebukik a kötvényügybe. A közgyűlés a zárt ülésen tárgyalt a Stylről, Balassa annyit mondott, hogy nem támogatta az előterjesztést, és szerinte itt is meg kell nevezni a felelősöket. Kijelentette, az ügyben rövidesen újabb fejlemény lesz.
Lendvai Ferenc azzal kezdte, hogy Balassa álságosan viselkedik a Czeglédy-ügyben, és politikai haszonszerzésre akarja felhasználni. Kijelentette, a parlament foglalkozik vele, ezért itt helyben nem kell arról dönteni, hogy kártalanítsák a károsultakat.
Lendvai elmondta, az új közszolgáltató telephely kialakítása után a SZOVA jelenlegi, belvárosi telephelyei felszabadulnak, azokat el lehet adni, és a bevételből törleszteni lehet a kötvényeket. Hozzátette, négy út felújítását emelték be a Modern Városok programba. (Ezekről később bővebben írunk.)
Lendvai felelős döntésnek nevezte, hogy nem újítják fel a városházát, mivel 600 millió forint van rá, az elkészült tervek megvalósítása pedig ennek a duplájába kerülne.
Kihúzták a lakásprogramot
A baloldali frakció sajtótájékoztatóját ketten tartották, Kopcsándi József és Szuhai Viktor. Kopcsándi kifejtette, azért van olyan sok ellenzéki napirendi javaslat, mert ritkán van közgyűlés, pedig a város ügyeiről beszélni kell.
Kitért arra, hogy több beteg is a kórházban történt rémisztő esetekről
Hazugság a szombathelyi kórházra panaszkodó betegek-ügye, állítja Hende Csaba 2017. October 20. 14:29 számolt be, szerintük feltételezhető, hogy nem működik a betegjogi rendszer. Mivel a gyógyítás alapja a beteg és az orvos közti bizalom, a kórháznak kellet volna reagálnia ezekre és nem Hende Csabának. De a kórházigazgató azóta sem nyilatkozott ezekről az ügyekről - mondta.
Megjegyezte, tisztelik az orvosokat, az egészségügyi dolgozókat, műszaki hibák is okozhatták az eseteket, de azért a betegtől lehet elnézést kérni.
A fejlesztésekről elmondta, csak olyan beruházások történtek és történnek, amelyeknél még az üzemeltetési költséget sem tudják, és nem volt egyetlen olyan fejlesztés sem, ami bevételt hozna a városnak. Megjegyezte, a lakásprogram eredetileg benne volt a Modern Városok programjában, de aztán kihúzták belőle. Nem itt, Szombathelyen, hanem Budapesten, és ebből is látszik, hogy az önkormányzat nélkül, központilag hoznak döntéseket a városról.
Kiemelte, hogy a városháza most leállított felújítására 40 millió forintot költöttek.
A kormány az önkormányzatokkal végezteti el a munkát
Szuhai Viktor hozzátette, mindenről Budapesten döntenek, pedig a forrásokat jobban is fel lehetett volna használni. Szerinte felháborító a plakátrendelet, látszik, hogy a kormány az önkormányzatokkal akarja eltüntetni az ellenzéki plakátokat, mert a parlamentben nem volt meg ehhez a kétharmados többsége. A rendeleten a kamara is felháborodott, a lakóknak, társasházaknak pedig bevétel-kiesést okoz.
Szuhai megjegyezte, a vásárcsarnok felújítása csak félmunka, ugyanis abból kimarad a Gazdabolt, és így a hátsó csarnok egy része is.
Molnár Miklós (Pro Savaria) a költségvetés módosításával kezdett, mint mondta, nullszaldós a módosítás, és emlékeztetett rá, hogy 2011-től nem vett fel hitelt a város. Kiemelte, hogy előrelépés történt az oladi plató hasznosításában, ott 500 telek van, részben megtörtént a közműfejlesztés. A decemberi közgyűlésen tárgyalnak majd róla.
Az egyik azt mondja, hogy ez jó, a másik azt, hogy nem jó, a harmadik, hogy de jó, a negyedik, hogy nem jó
Molnár a közgyűlési módszerekről is elmondta a véleményét, Kijelentette, tudomásul kellene venni, hogy van kormánypárti és ellenzéki stílus, az ellenzéknek az a feladata, hogy kritizáljon és elmondja a véleményét, Semmi értelme, hogy órákon át egymást akarják meggyőzni, amikor az egyik azt mondja, hogy ez jó, a másik azt, hogy nem jó, a harmadik, hogy de jó, a negyedik, hogy nem jó, és így tovább.
Molnár kijelentette, a stadion tesztmeccsének időpontja és az azzal kapcsolatos kommunikáció jól mutatja azt a folyamatot, ami ebben az ügyben történt. Ő, mint alpolgármester, kedden délelőtt fél 11-kor értesült arról, hogy csütörtökön tesztmeccs lesz, nem tudja, egyeztetett-e valaki erről a városházával. Így esély sem volt, hogy a városvezetés és a képviselők részt vegyenek az önkormányzati tulajdonba került, önkormányzati cég által 15 milliárdból építtetett stadion első nyilvános eseményén.
Mnt mondta, a hivatalos megnyitóról sem kapott még semmilyen értesítést, a sajtóból tudta meg mikor avatják fel a stadiont.
A Styl-ügyről elmondta, majdnem egyhangú döntés született, a közgyűlés figyelembe vette azt is, hogy az egyik tulajdonosa a cégnek, és azt is, hogy a cég tartozik a városnak. Valószínű, hogy két, használható ingatlant megvásárol a város a Styl-től, és ezzel megoldódik a tagi kölcsön és az adósság helyzete is.
Molnár elmondta, közel egyéves egyeztetés után előrelépés történt a hulladékszállításban, a szerződések aláírása még hátravan, és több részlet kidolgozása is.