Örökre leteszem a cigarettát, ezeknek én nem szívok el még csak egy szálat sem, mondta felindultan a jóérzésű régi dohányos, és véresen komolyan is gondolta, hogy a csikket nemsokára egyszer s mindenkorra nyomja el a hamutartóban. Mélységesen felháborította ugyanis az arcpirító trafikbotrány, az az alávaló eljárás, amellyel a rezsim szinte minden régi trafikost megfosztott nehezen felépítgetett egzisztenciájától, sokakat pedig egyenesen földönfutóvá tett.
Mindennek van határa, hördült fel a forradalmas dohányos, s szilaj elhatározását sietett megosztani régi kedves trafikosával is. Az embernek azért önbecsülése is van, mutatott rá a lényegre, egyszersmind azt is kérlelhetetlenül leszögezte, hogy vele nem lehet mindent megcsinálni csak úgy, bűnrészes meg végképp nem lesz. A régi trafikosnak jólesett az együttérzés: ki ne örülne, ha megértő felebarátra talál a bajban.
Akadtak aztán szép számmal olyan régi dohányosok is, akik tisztában voltak azzal, hogy képtelenek megszabadulni a szenvedélyüktől, de mindenképpen részt akartak vállalni a kifosztott trafikosok iránti szolidaritásból. Ők arról biztosították a régi trafikosokat, hogy ezután külföldön - például Ausztriában - szerzik be a napi dohányt, még akkor is, ha jóval többet kell érte fizetniük, az úgynevezett nemzeti trafikosok meg nyugodtan elmehetnek szivarvégszedőnek.
Egészen csinos front kezdett lassacskán kialakulni, többen már erősen bizakodtak abban, hogy mégis meg lehet rendíteni az új trafikosnak elszegődő polgármestereket, táncdalénekeseket, megyei alelnököket, nő- és tüdőgyógyászokat, kézilabdázókat, köztévés szerkesztőket, s mindenféle más szerzeteket, azokat a különös embereket, akik eddig egyáltalán nem, csak mostanában éreztek valamiért csillapíthatatlan vonzalmat a dohányárusítói hivatás iránt. Néhányan már egyenesen azt vizionálták, hogy - a tömeges leszokások után - a NER nem dohányzó, de kellően hithű tagjainak kell majd csapatostul rászokniuk a cigarettára, kihúzandó a csávából az úgynevezett nemzeti dohányboltosokat.
Egyre inkább úgy tűnik azonban, hogy az úgynevezett nemzeti trafikosoknak erre a segítségre nem lesz szükségük. Az a hír járja felőlük, hogy mindinkább beindul az üzlet, hogy egyikük-másikuk forgalma még a napi félmillió forintot is meghaladja. A régi trafikosokról meg már nem beszél senki, a kutyát sem érdeklik, úgy tűnik, mégiscsak meg lehet itt tenni bármit bárkivel. De elszivárogtak - lehet, hogy egy kicsit meg is alkudtak - a forradalmas régi dohányosok is, se hírük, se hamvuk már. Hiába, nem könnyű manapság ellenállónak felcsapni. Ha meg ráadásul dohányos is az ember, különösen nem az.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
