"Balázsynak nem az EU-s beruházások átadásával kéne foglalkoznia, amelyekhez a megyének nincs semmi köze."
Ungár Péter, az LMP országgyűlési képviselője rendszeresen tart sajtótájékoztatókat a Fő téri Szentháromság szobor tövében. Mai villámgyors sajtótájékoztatójában ismételten felszólította Balázsy Pétert a főjegyzői címéről való lemondásra. Szerinte az, hogy nem mondott le a jegyzői pozícióról, nem csak összeférhetetlen a polgármesteri jelöléssel, hanem a kampányesemények miatt a jegyzői pozícióval járó kötelességeit is elhanyagolja.
Megjegyezte azt is, hogy arra a kérdésre, miszerint Vas megye hivatalos oldalát - ami szintén egy a vasi választók pénzéből fenntartott oldal - miért használják fel a kampánytevékenységükre, még nem érkezett válasz. Mint elmondta, ebben a helyzetben nem elegendő az, ha Balázsy fizetés nélküli szabadságra megy, ezért ismételten felszólította, azonnali hatállyal mondjon le a főjegyzői pozíciójáról.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!