Úszásra alkalmatlan, de a katasztrófaturistáknak bejöhet a bezárt, széltépett, leégett kőszegi uszoda

Ha már egyszer itt a tavasz és kirándulási célpontokat keresünk.

„Elektronikus úton érkezett megkeresésére válaszolva tájékoztatom, hogy a Dr. Nagy László EGYMI területén található használaton kívüli uszoda ügyében jelenleg is folynak a háttéregyeztetések.”

Ezt a választ küldte kérdéseinkre Rozmán László, a Sárvári Tankerületi Központ igazgatója, amikor arról érdeklődtünk, hogy vannak-e új fejlemények a kőszegi uszoda épülete körül, illetve várható-e, hogy belátható időn belül történik valami.

A kőszegi uszodát legutóbb a múltkori határszéli kirándulásunk Megindult a három évvel ezelőtt elkészült töltés a kőszegi határátkelőnél lévő új útnál 2024. March 02. 16:53 során kerestük fel, kíváncsiak voltunk, mi van most az épülettel.

Nos, láthatóan semmi, csak az idő teszi dolgát.

Régi kőszegi úszoda
Hangulatos folyóparti séta. A Gyöngyös túlsó oldalán bújik meg a szerencsétlen sorsú uszoda
Mészáros D. Zsolt

Az uszoda magánterületen található, de egy masszív cipőben még ebben a sáros időben is le lehet menni a Gyöngyös-partra, onnan pedig fel a kerítéshez, ahonnan ez a pazar látvány tárul elénk.

Katasztrófaturistáknak például kiváló célpont.

A kőszegi uszoda története amúgy is egy katasztrófafilm.

A fedett, 25 méteres feszített víztükrű medencés uszodát 2000-ben adták át, de az üzemeltetés már a kezdetektől nem volt egy fáklyásmenet, merthogy a Vas megyei kisvárosnak folyamatosan pótolnia kellett a nem kis pénzügyi veszteségeket. Így aztán hol kinyitott, hol bezárt Fél év után újra kinyitott a kőszegi uszoda 2013. January 21. 15:32 , majd egy bő évtized múlva átkerült az államhoz Az állam átvette, majd bezáratta a kőszegi uszodát 2012. October 11. 10:35 .

A kőszegi uszoda belülről, itt még használatban
MIK

A létesítmény 2020-ban, a koronavírusra hivatkozva zárt be, és azóta sem nyitott ki. Időközben a használaton kívüli épületet elérte az, ami a használaton kívüli épületek sorsa: az enyészet.

Ráadásul egy évvel ezelőtt alaposan megtépte egy vihar Száll a szélben a gazdátlan kőszegi uszoda, ami így már valószínűleg balesetveszélyes is 2023. February 04. 17:26 a vászontetőt, egyes vélemények szerint balesetveszélytől is tartani lehetett.

A Sárvári Tankerületi Központ akkor azt írta lapunknak, hogy üzemeltetőként megvizsgálták az uszoda állapotát, az újraindításához szükséges feltételeket, a szakvélemény és az állapotfelmérés alapján arra a következtetésre jutottak, hogy "az épület a medencetérrel együtt teljes felújításra, korszerűsítésre szorul" .

Erre nem került sor, viszont tavaly májusban – a változatosság kedvéért - kigyulladt a szerkezet Kőszegen kigyulladt a szerencsétlen sorsú uszodaépület 2023. May 29. 17:42 . Feltételezhető, hogy az öltözőszekrényben keletkezett tűz, innen terjedtek át a lángok a burkolatra és a ponyvára.

Az uszoda a májusi tűz után
TM/Nyugat.hu

Mivel ekkor már sem áram, sem gáz nem volt az épületben, az öngyulladás kizárható volt.

A tankerületi igazgatótól most, a vizsgálat feltételezett lezárása után azt kérdeztük, hogy mi okozta a tüzet, de nem kaptunk választ, mint ahogy nem reagált megkeresésünkre a kőszegi polgármester sem.

Régi kőszegi úszoda
Katasztrófaturizmus 2024. Kattintson a képre a galériához!
Mészáros D. Zsolt

Csak remélhetjük, hogy a „háttéregyeztetések” előbb-utóbb sikeresek lesznek, és a kőszegi szülőknek nem kell maguknak szervezniük a gyermekek szombathelyi uszodába járását.

Addig is marad a katasztrófaturizmus.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Gazdaság