Az AstraZeneca oltás kombinálása a Pfizerrel hatásosabb, mint két AstraZeneca

Állapították meg német kutatók.

A Müncheni Műszaki Egyetem, a Helmholtz Központ és az Erlangeni és a Kölni Egyetemi Klinika szakértői egy retrospektív kutatás keretében vizsgálták meg az oltásokra adott immunválaszt. Eredményeikről a The Lancet Infectious Diseases című tudományos folyóiratban számoltak be.

A tudósok 500 olyan résztvevő vérmintáját elemezték, akiket  8-12 héttel az AstraZeneca oltás után az mRNS-alapú Biontech/Pfizer vakcinával oltottak be.

"Az antitest-válasz ezeknél a résztvevőknél sokkal erősebb volt, mint azoknál, akiket kétszer AstraZenecával oltottak be" – közölte pénteken az Erlangeni Egyetemi Klinika. A kombinált oltásra adott immunválasz legalább olyan erős volt, mint a Biontech/Pfizer vakcina kétszeres beadása utáni reakció.

A szakértők arra a következtetésre jutottak, hogy az oltások kombinálhatók egyéni intolerancia vagy az ellátás hiányosságai esetén. A keresztoltás reményeik szerint egy újabb lépés a koronavírus elleni oltások hatásosságának jobb megértése felé vezető úton.

E két oltás és más kombinációk biztonságossága és a klinikai hatékonysága bizonyításához még további vizsgálatokra van szükség - emelték ki.

A németországi úgynevezett állandó oltási bizottság (STIKO) július elején közölte, hogy azok, akik első dózisként AstraZeneca-oltást kaptak, a továbbiakban életkortól függetlenül mRNS-alapú oltóanyagot is kaphatnak.

Mint ismert, Magyarországon csütörtöktől már a harmadik oltásra is lehet regisztrálni. Erre jogosult mindenki, aki betöltötte a 18. évét, mindkét eddigi oltását Magyarországon kapta meg, és a második beadása óta már eltelt legalább 4 hónap.

MTI

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Covid 19