Balázsy Péter a „mamahoteles” állításokról

A Fidesz szombathelyi polgármesterjelöltje Facebook-posztban reagál az állításokra.

Talán már olvasóink is találkoztak a „Balázsy Péter, a mamahoteles szombathelyi polgármesterjelölt” nevű Facebook-oldal hirdetéseivel, amely nyilvánvalóan a magasabb sebességre kapcsolt önkormányzati választási kampány egyik leágazása.

Ennek az alapállítására, illetve újságírói kérdésekre válaszol most posztjában a Fidesz szombathelyi polgármester-jelöltje.

Balázsy megismétli, hogy nem tagja sem a Fidesznek, sem más pártnak, az önkormányzati választáson ugyan a Fidesz jelöltjeként, de pártonkívüliként indul. „Polgári értékrendemet és lokálpatrióta beállítottságomat soha nem tagadtam, arra büszke vagyok” - olvasható a bejegyzésben.

A mamahotellel kapcsolatban többek között azt írja: „Önálló háztartásban élek a párommal, de büszkén vállalnám azt is, ha édesanyámmal élnék, akinek a legtöbbet köszönhetem az életben.”

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Önkormányzati választás 2019