Biztos, hogy a vakcinaigazolvány nem váltja ki a karantént

Azt, hogy külföldön milyen jelentősége lesz, nem tudni.

A védettségi igazolás nem mentesít a karantén alól, jelentették be az operatív törzs sajtótájékoztatóján. Az igazolványokat március elején kezdték postázni, arról azonban csak sejtések vannak, hogy a gyakorlatban mire lehet majd használni. - írja az atv.hu .

A miniszterelnök korábban azt mondta, a későbbiekben ezzel lehet koncertre, moziba, szállodába, és sportrendezvényre menni. A Párbeszéd viszont úgy véli, az igazolvány hamis biztonságérzetet kelthet, hiszen azok is megkapják, akiknél még nem alakult ki a védettség. Orbán Viktor úgy számol, hogy május elején már 4 millió ember lesz beoltva. A kormányfő szerint akkortól juthat szerephez a védettségi igazolvány.

Azt, hogy külföldön ennek milyen jelentősége lesz nem tudni. Az operatív törzs sajtótájékoztatóján közölték, hogy a karantén alól kizárólag két negatív PCR-teszt mentesít.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Covid 19