Bodrogi Gyula is ott lesz a Törőcsik Mari utca avatóján Velemben

Nagy nap lesz a pénteki.

Nyakunkon a nagy nap, pénteken felavatják az első utcát Magyarországon, amit a Kossuth-nagydíjas, kétszeres Jászai Mari- és Balázs Béla-díjas színésznőről, Törőcsik Mariról neveztek el.

A szabad sajtót egyre több támadás éri. Segítsd a hiteles újságírást helyben is!
Támogatom

A táblaavatóra április 14-én, pénteken délután 15:30-kor kerül sor Velemben, a Törőcsik Mari utca és Cáki út kereszteződésénél, majd a Stirling-villában folytatódik az ünneplés, ahol a művésznő egykori férjével, Bodrogi Gyulával is lesz egy kerekasztal-beszélgetés.

Stekovics Gáspár felvétele

Ahogy arról lapunk már többször írt, tavaly novemberben szavazta meg Utcát neveznek el Törőcsik Mariról Velemben 2022. November 23. 09:56 a velemi képviselőtestület, hogy Törőcsik Mariről nevezzék el a falu egyik újépítésű házakból álló, még névtelen utcáját, és már akkor elhatározták, hogy idén tavasszal, halálának Elhunyt Törőcsik Mari, a nemzet színésze 2021. April 16. 07:58 második évfordulóján szeretnék azt felavatni.

Idén februárban Bakos László polgármester lapunknak elmondta, Tavasszal felavatják Velemben a Törőcsik Mari utcát 2023. February 26. 15:49 nyolcvan százalékra ki meri jelenteni, hogy ez sikerülni is fog, majd márciusban már volt fix dátum Ezt a velemi utcát nevezik el Törőcsik Mariról áprilisban 2023. March 27. 11:23 is: április 14. Mi pedig elmentünk Velembe, hogy megnézzük, melyik az a bizonyos utca, ami a Kossuth-nagydíjas művésznő nevét fogja viselni.

Mint kiderült, egyetlen ház áll az utcában, egy épül és még az út sincs leaszfaltozva. A helyiek azt mondják, nagyrészt eladták már a telkeket az utcában és szépen sorban kezdődnek az építkezések is, sőt, már az is biztosnak tűnik, hogy egy élelmiszerbolt is lesz az utcában, ami egyébként nagyjából egy kilométer távolságra található a Fő utcától.

Egy ház kész, egy pedig már épül
Mészáros D. Zsolt

A színészlegenda még a '70-es években vásárolt házat Velemben és itt töltötte ideje nagy részét, így nem túl meglepő módon a ház valóságos zarándokhellyé vált Zarándokhellyé vált Törőcsik Mari velemi otthona 2021. August 02. 21:32 halála óta. De hogy lesz-e belőle emlékház, az még a jövő zenéje.

A velemi önkormányzat már többször is kijelentette, Még nincs eldöntve, mi lesz a sorsa Törőcsik Mari velemi házának 2022. March 07. 12:15 hogy emlékházat szeretne kialakítani belőle, de továbbra sincs előrelépés az ügyben, Törőcsik Mari lánya, Teréz ugyanis időt kért, még nem tudja, mit is szeretne kezdeni a házzal.

Mészáros D. Zsolt

A ház egyébként több tízmillió forintot ér, a velemi önkormányzat pedig csak külső segítséggel tudna belőle emlékházat kialakítani – persze ha az örökös is úgy akarja. Mindeközben a művésznő szülőfalujában, a Heves megyei Pélyen, ahol 15 éves koráig élt, 1,8 milliárd forintból alakítanak ki Közel 2 milliárd forintból épülhet Törőcsik Mari emlékház 2022. April 16. 19:04 emlékházat.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Kultúra