Budapesten már oltják a kismamákat, Vas megyében még nem

Egyelőre nem tudni, hogyan oltják majd a kismamákat vidéken. Még dolgoznak az ügyön.

Kedden kérték a várandós nőket az operatív törzs napi sajtótájékoztatóján, hogy regisztráljanak oltásra, majd jelentkezzenek a háziorvosuknál. A döntést, miszerint a kismamák oltását is a háziorvosok vezénylik, azzal indokolták, hogy az oltáshoz szükséges az előzetes orvosi konzultáció, a kismamák adatai pedig már amúgy is a háziorvosoknál vannak.

A kismamák oltását egyébként a hétvégén megkezdték a Semmelweis Egyetemen, de rögtön az első nap után szigorítottak, olyan sokan jelentkeztek.

A jelenlegi szakmai ajánlások alapján az első oltást a terhesség 12. hete után, a második oltást a szülés után javasolt beadni. Az oltáshoz a kismamák vigyék magukkal a várandósgondozási kiskönyvet is – hangzott el a keddi tájékoztatón.

Budapesten már oltják a kismamákat.
koronavirus.gov.hu

A budapesti fejleményeket követően megkérdeztük a Vas Megyei Kormányhivatalt, hogy lehet-e már valamit tudni a Vas megyei várandósok oltásáról. Mint megtudtuk, egyelőre nincs kiforrott haditerv.

Az már szinte biztos, hogy a szombathelyi kórházban oltják majd őket, de ennél több részlet nem derült ki.

A Vas megyei oltási munkacsoport már dolgozik a kismamák kampányszerű oltásán, az erről szóló részletes tájékoztatás napokon belül érkezhet – mondták.

Ennél többet Nemény András, Szombathely polgármestere sem tudott elmondani az oltási munkacsoport terveiről, de hangsúlyozta, hogy az önkormányzat által kialakított oltópontok továbbra is rendelkezésre állnak. Ha a kismamák kampányszerű oltásához a kórháznál jobb helyre lenne szükség, akkor ezek lehetnének azok.

A polgármester kiemelte azt is, hogy védőnők vennének részt az oltásban, ami azt jelenti, hogy a kismamákat azok az emberek segítenék, akikkel már amúgy is kapcsolatba léptek várandósságuk alatt.

A Vas megyei kismamák oltásával kapcsolatban dr. Stánitz Évát, a Markusovszky-kórház orvosigazgatóját is megkérdeztük kedden, ám választ csak később kapunk írásban. Amint ez meglesz, frissítjük cikkünket.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Covid 19