Csütörtöki adatok: 6268 új fertőzött és 107 elhunyt

Nem kecsegtetnek sok jóval a számok.

A beoltottak száma 5 962 878 fő, közülük 5 744 219 fő már a második oltását is megkapta, 1 millió 274 ezren pedig már a harmadik oltást is felvették – írják a hivatalos tájékoztató oldalon.

6268 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 885 360 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma.

Elhunyt 107 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 31 101 főre emelkedett.

A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 803 151 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 51 108 főre emelkedett.

3366 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 349-en vannak lélegeztetőgépen.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Covid 19