Czeglédy Csaba, a szombathelyi baloldal korábbi vezető politikusa szombaton délelőtt leadta az önkormányzati képviselő-jelöltséghez szükséges ajánlásokat a választási irodán. Czeglédy volt az első az összes helyi induló között – beleértve a Fidesz politikusait is –, aki összeszedte a támogatásokat.
A volt MSZP-s politikus függetlenként indul a Derkovits lakótelepi választókörzetben, ugyanott, ahol 1998 óta ő volt az önkormányzati képviselő. A mandátuma tavaly nyáron szűnt meg, miután előzetes letartóztatása miatt több mint egy éven át nem tudott megjelenni a testületi üléseken.
Czeglédy Csaba június közepén jelezte nyilvánosan is, hogy elindulna korábbi körzetében. Akkor az Éljen Szombathely! be is jelentette, hogy nem indít ellene saját embert.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!