Dr. Varga Norbert bejelentkezett polgármesterjelöltnek Sopronban

Vannak idők, helyzetek, amikor nem szabad megfutamodni! - írja. Független jelöltként indul, de beálltak mögé az ellenzéki pártok Sopronban. Aktív szervezője volt a Polgári Köröknek és évekig vezette a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének soproni szervezetét.

Dr. Varga Norbert alábbi közleményt tette közzé:

Ma Magyarországon olyan időket élünk, amikor kevesen vállalkoznak arra, hogy a mostani hatalom ellen bármilyen formában is fellépjenek. Különösen igaz ez egy megyei jogú város esetében.

Vagyok olyan elszánt, hogy elinduljak az októberi önkormányzati választáson, a Fidesz jelöltjével szemben, szülővárosom érdekében!

Dr. Varga Norbert vagyok, 45 éves.

Sopronban születtem, ahogy feleségem és két gyermekem is. A hűség városában érettségiztem, majd történelemtanárként végeztem. Második diplomámat katolikus teológián szereztem, utána pedig politológusként diplomáztam az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán. A Soproni Egyetem Széchenyi István Gazdálkodás- és Szervezéstudományok Doktori Iskolájában doktoráltam.

Családommal Sopron kapujában élek, de mindennapjaim a városhoz kötnek, hiszen 2004 óta a Soproni Egyetem oktatójaként dolgozom. Számos tudományos és ismeretterjesztő írásom és előadásom érhető el nyomtatott formában és online térben egyaránt.

Aktív szervezője voltam a Polgári Köröknek és évekig vezettem a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének soproni szervezetét, de az országunkban és városunkban zajló események e szervezetekből való távozásomhoz vezettek.

Városunk az elmúlt években az országon belüli népvándorlás célpontja lett, ám erről a mostani városvezetés nem hajlandó tudomást venni. Világossá kell tenni, mekkora most Sopron lakossága, mert csak ennek ismeretében lehet a megfelelő lépéseket megtenni.

Egy Fideszes városvezetést ebben az állampárti rendszerben Budapestről irányítanak. Ezt az irányítást vissza kell venni! Most független jelöltként szeretném bebizonyítani a Hűség Városa polgárainak, hogy Budapesttől függetlenül és a rejtett migrációt megállítva újra élhetővé lehet tenni ezt a csodálatos várost és el lehet indítani a 21. századi elvárások és a modernizáció útján!

ÉLHETŐ, OKOS, ZÖLD SOPRONT!

12+1 pontban foglaltam össze céljaimat, ezek magvalósításához kérem a támogatást!

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Önkormányzati választás 2019