Kedd délelőtt tartott sajtótájékoztatót Nemény András Szombathely Fő terén, a téma pedig elsősorban a köztisztasági akció Az ingyenes parkolás végéig Szombathely parkolóőrei is a köztisztaságért felelnek 2020. November 10. 13:19 volt. Ezt megelőzően azonban a polgármester ismertette a Markusovszky kórház legfrissebb adatait.
Jelenleg 17 beteg fekszik a kórházban lélegeztetőgépre kötve, de Nemény András elmondta, hogy ennél többen is lehetnének, mivel több, mint 30 lélegeztetőgépe van az intézménynek. A probléma az, hogy nincs több orvos, aki üzemeltethetné ezeket.
Ehhez jön hozzá, hogy egy hónappal ezelőtt már több orvost is áthelyeztek innen a győri kórházba, most pedig még többet terveznek.
Nemény András tervezi, hogy felveszi a kapcsolatot a győriekkel és ha mód van rá, vissza kér orvosokat Szombathelyre.
Pontosan egy héttel ezelőtt a polgármester már tartott egy járványügyi tájékoztatást, Betelt a Markusovszky-kórház Covid-osztálya és több mint 30 vasi áldozata volt eddig a járványnak 2020. November 03. 17:45 ahol elmondta, hogy a szombathelyi kórház lassan képtelen lesz több beteget fogadni, ami azt jelenti, hogy ha valaki kórházba kerül Szombathelyen, elég nagy az esélye annak, hogy tovább kell küldeni és csak reménykedni lehet abban, hogy máshol tudják fogadni. Ez a helyzet most, egy héttel később ugyanúgy fennáll.
Jelenleg 180 beteget ápolnak a Markusovszky Kórházban koronavírus miatt, az elhunytak száma pedig naponta 5 és 9 között mozog.
Nemény András arra is felhívta a figyelmet, hogy azt, aki nem a koronavírus tünetei miatt került kórházba, pozitív teszt esetén ugyanúgy a Covid-osztályra teszik, ami nem túl szerencsés.
A polgármester hozzátette, hogy nagyon megkésettnek érzi a kormány szigorításait. Az esti és éjszakai életet már nyár végétől szigorítani kellett volna, de a rendezvények betiltásával sem szabadott volna ennyit várni.