Elektronikai áruház költözik a szombathelyi Tescóba

Az áruházlánc már korábban bejelentette, hogy radikálisan átalakul.

Részben a politika, részben a kiskereskedelem átalakulása miatt nehezen követhető mozgásban van a magyar kiskereskedelem.

A szabad sajtót egyre több támadás éri. Segítsd a hiteles újságírást helyben is!
Támogatom

Egyrészt folyamatosan érkeznek a hírek, Ismét belengették, hogy magyar tulajdonosa lesz a hazai Tesco és Penny Market üzleteknek 2021. September 23. 15:54 hogy a magyar kormány hogyan szándékozik kiszorítani a multinacionális láncokat, másrészt ott van is, hogy milyen nagy átrendezések vannak a multikon belül.

Gyakori beszédtéma például a Tesco, amelyről korábban már többször elterjedt, hogy – Lengyelországhoz hasonlóan – Magyarországról is kivonul. Mégis kivonulhat a Tesco Magyarországról? 2020. July 13. 09:35

Aztán kiderült, hogy ilyen tervek nincsenek, Nem úgy tűnik, mintha ki akarna vonulni a Tesco – Újabb miniboltokat nyitnak a benzinkutaknál 2020. November 30. 15:44 sőt, a brit lánc megjelent az internetes térben, elindította online és előrendeléses szolgáltatását, ahogy tesztünkből is kiderült, Csengetés a hátsó ajtónál – Leteszteltük a szombathelyi Tesco előrendeléses vásárlását 2020. December 26. 07:00 nem is sikertelenül.

Ugyanakkor az is látszik, hogy a Tesco keresi magát. A múlt nyáron jött a hír, hogy a cég megválik 14 épületétől, majd azokat visszabérli egy 15 éves szerződés keretében.

De más is van. Lapunk még korábban beszámolt Radikálisan átalakulnak a Tescók 2019. July 23. 07:17 arról, hogy az áruházlánc radikálisan átalakul. Ennek lényege, hogy bezárják a műszaki részlegeket, helyükre szolgáltatásokat hoznak be, a felszabadult eladóteret divatmárkákat árusító üzleteknek, pénzváltónak, éttermeknek, gyógyszertáraknak, postának adják bérbe.

BZ

A nagy átalakulás láthatóan most érte el a szombathelyi Tescót, de nem pont így.

Az árusítótér egyik felében már javában működik a Diego, és az áruház túlsó oldalán szintén le van választva egy jókora lezárt terület, ahol láthatóan serényen dolgoznak a munkások.

„A Diego 2021 októberétől bérlő az üzletben, szombathelyi áruházunkban elektronikai üzlet nyílik várhatóan 2022. február közepén több mint 700 négyzetméteren”

– közölte megkeresésünkre a Tesco sajtóosztálya.

Szintén tőlük tudjuk, hogy a szombathelyi ingatlan a Tesco tulajdona.

A cégtől azt is kérdeztük, hogy milyen stratégia, üzleti megfontolások állnak a folyamat mögött, amire azt a választ kaptuk, hogy

„A vásárlói igényekre reagálva optimalizáljuk nagyobb áruházainkban az eladóteret, a kínálat a minőség irányába koncentrálódik, miközben ismert márkák jelennek meg bérlőként a bevásárlóközponttá váló épületekben. Célunk nem az alapterület csökkentése, hanem az, hogy sokkal jobban hasznosítsuk a rendelkezésre álló teret.”

Hogy milyen elektronikai üzlet nyílik, azt egyelőre nem lehet tudni, de van esélye hogy a szomszédos Family Centerben lévő MediaMarkt cuccol át.

A két cég még 2016 őszén kötött megállapodást, amelynek értelmében a MediaMarkt üzletek shop in shop megoldásban a Tesco áruházak eladóterében helyezkednek el. Néhány ilyen már javában üzemel az országban.

Ugyanakkor korábban már felröppentek városnevek, hogy a két lánc melyik városokban bútorozik össze, és akkor Szombathely nem volt a listán, ráadásul arra is akad példa az országban, hogy más elektronikai üzletek költöztek be a Tesco falai közé.

Néhány hét múlva már okosabbak leszünk.

Annyit még megtudtunk, az elektronikai áruház beköltözés után „a szombathelyi áruházban nem várható újabb bérlő megjelenése”.

Az Opten adatai szerint a Tesco-Global Zrt. árbevétele ugyan 600 milliárd forint körül mozog már évek óta, de az adózás előtti eredmény 2020-ban negatívba fordult, az alkalmazottak száma az elmúlt 5 évben felére, 10 ezer körülire csökkent. Az is igaz, hogy mindebből nagy következtetéseket nem lehet levonni.

A cégadatokat az Opten Kft. szolgáltatta.

adó 1% nyugat.hu 2025

Segítsd a szabad újságírást helyben is! Támogasd a Nyugat.hu-t!

A szabad sajtót egyre több támadás éri, és a világot ellepik a hamis hírek. Támogassatok minket adótok 1 százalékával, hogy egy olyan országban élhessetek, ahol gyakorolhatjátok a jogaitokat.
Tovább a felajánláshoz!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Gazdaság