Végre valahára el tudott indulni az 1000 fa program – kezdte a szerda délelőtti sajtótájékoztatót a 11-es huszár úti tömbbelsőben Németh Ákos klímapolitikáért is felelős tanácsnok. Emlékeztetett, hogy az első közbeszerzés sajnos sikertelen volt Érvénytelen a szombathelyi 1000 fa program közbeszerzése 2020. October 12. 15:43 és a város anyagi helyzete sem alakult túl jól, ezért aztán nem írtak ki új pályázatot, hanem más megoldást kerestek.
Szerencsére jelentkezett két nagy szombathelyi cég, hogy szívesen becsatlakozna ebbe a projektbe, így elindulhatott az első ütem. Az Aptiv Services Hungary Kft. 5 millió forinttal szállt be, ami 63 fát jelent, a Falco ZRt. pedig 74 fát vállalt. Ez összesen 137 fát jelent, ami, valljuk be, nem túl sok, de legalább végre elindult valamit.
Mint kiderült, az Aptiv által felajánlott összegből Bokányi Adrienn körzetében, a 2-es választókerületben ültetnek fákat, ezért is a 11-es huszár úti tömbbelsőben gyűltünk össze szerdán. Itt ugyanis már elültettek 23 díszkörtefát, 7 darab pedig a Metro környékére kerül majd. Januárban aztán jön a második ütem és a maradék 33 fát is elültetik a 11-es huszár úton, a Május 1. és a Verseny utcákban.
„Úgy gondolom, hogy ezzel élhetőbb lakókörnyezetet tudunk biztosítani a város lakóinak. Minél több zöldet lát a szemünk, annál kellemesebb a lakókörnyezetünk és ez a városunkba érkezők számára is fontos lehet. Ezért is választottuk egyik helyszínül a 11-es huszár utat, hiszen nagyon fontos, hogy a forgalmas bekötőutak is zöldebbek legyenek” – mondta a körzet képviselője.
Közterületen egyébként nem olyan egyszerű fát ültetni a közművek miatt, azt mondják, komoly munka volt összehozni ezt az 1000 helyszínt is. Ami ugyanis elsőre jónak tűnik, ott biztos, hogy fut valami közmű, így nem lehet oda ültetni – magyarázza a tanácsnok.
De Szombathely olyan szempontból szerencsés, hogy jelenleg is viszonylag sok fa van, nem találtak olyan helyszínt, ahol akár 1000 fát is el lehetne ültetni. Ez a projekt egyfajta hiánypótlás, mint például a 11-es huszár úton. Egy-egy olyan helyszín van csak, ahol komplett fasorokat terveznek, erre példaként a Csaba utat hozta fel Németh Ákos, Bokányi Adrienn pedig a 14. választókerületet.
Kampányígéret volt, 82 millió forintba kerül
A 2019-es
választási kampányban
Nemény András: Ezer új parkoló és fa, nyitott városháza, tiszta város
2019.
July
13.
12:37
volt az akkor még ellenzékben lévő Éljen Szombathely! egyik jól hangzó ígérete az
„1000 új fa egy év alatt”,
és amikor megnyerték Nemény Andrásék a választást, el is indították a projektet.
De nem ment ez olyan egyszerűen, mint ahogy azt sokan hitték. Nem az van, hogy néhány munkás kimegy a terepre, lyukat ás, belenyom egy csemetét és kész.
Az új városvezetés legelső sajtótájékoztatóján
Egy jól behatárolható üzleti kör nyerte a szombathelyi közbeszerzéseket - jelentették ki egy mai sajtótájékoztatón
2019.
November
13.
14:21
kiderült, hogy nagy tételről van szó és kell ide tervezés, engedélyezés, közbeszerzés, miegymás.
Aztán jött még a koronavírus-járvány is, ami az 1000 fa mellett sok más projektet is megakasztott egy kicsit. De a háttérben azért valamennyire
mégis zajlottak az események,
Még nem kavart be a koronavírus, sínen van az ezer fa ültetése akció Szombathelyen
2020.
April
19.
07:23
készültek a tervek, véleményeket kértek, dolgoztak a közbeszerzési pályázaton és az is kiderült, hogy
melyik körzetbe hány fa kerül.
Szombathely déli városrészébe jut a legtöbb, a Derkovitsra pedig a legkevesebb az 1000 fából
2020.
June
03.
11:49
Ez volt a tervezet 2020 nyarán:
Körzetszám | Képviselő | Fák száma |
1. | Horváth Gábor | 62 db |
2. | Bokányi Adrienn | 80 db |
3. | Horváth Attila | 47 db |
4. | Horváth Soma | 50 db |
5. | Czeglédy Csaba | 43 db |
6. | Kopcsándy József | 47 db |
7. | Putz Attila | 88 db |
8. | Takátsné Tenki Mária | 64 db |
9. | Kelemen Krisztián | 86 db |
10. | Sátory Károly | 76 db |
11. | Kecskés László | 70 db |
12. | Ágh Ernő | 91 db |
13. | Németh Ákos | 90 db |
14. | Tóth Kálmán | 106 db |
Mindez pedig összesen 82 millió forintba kerül (ezzel korábban részletesen foglalkoztunk Szombathelyi zöldítési program – De miért kerül 82 millió forintba 1000 fa ültetése? 2020. September 06. 19:30 ) és az árak emelkedése ellenére is szeretnék nagyjából tartani magukat ehhez. De mi kerül 1000 fa elültetésén ennyibe? Nos, ez mind:
És hogy mikor jutunk el odáig, hogy a helyére kerül az 1000. fa? Azt nem tudni, hiszen egyelőre még képlékeny a folytatás. Ugyanis bár a tervek megvannak, a pénz nincs. Ezért várják a fentebb említett két céghez hasonló felajánlásokat és remélik, hogy tényleg sikerül elültetni a célul kitűzött 1000 fát.
Légy része az igazságnak! 2023. november 27-től december 11-ig tart támogatás-gyűjtő kampányunk. Ennek során 3 millió forintot szeretnénk összegyűjteni. Minden forint számít!