Mikorra lesznek eredmények?

A 19 órás választási részvételi adatokat nem fogják külön közölni, csak együtt az eredményekkel.

A 19 órás, végső részvételi adatokat csak az eredmények közzétételével egyidejűleg fogja nyilvánosságra hozni a Nemzeti Választási Iroda- tudta meg az ATV riportere a Nemzeti Választási Irodánál.

Kiss Ferenc az iroda vezetőjével, Pálffy Ilonával is beszélt, aki elmondta, azokban a megyei jogú városokban, ahol nem szoros a verseny, akár már 21 óra körül kiderülhet, ki lett a polgármester.

Először ugyanis az volt az NVI kérése, hogy a polgármesterekre leadott szavazatokat számolják össze, utána a többit. Budapesten is a főpolgármesterre leadottakkal kérték, hogy kezdjék a számolást, igaz, ehhez a szavazatszámlálóknak nem kötelező tartaniuk magukat.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Önkormányzati választás 2019