15 elültetendő fát vitt a Berzsenyi térre az Éljen Szombathely

Nemény András azt mondta, ha a jövő városát akarják megvalósítani, akkor azt most kell elkezdeni.

Verőfényes, kellemes őszi időben kanyarodott egy kisteherautó szerda késő délelőtt a szombathelyi Berzsenyi térre, ahol az Éljen Szombathely jelöltjei és támogatói pakolták le a rajta lévő, 15 darab, elültetésre váró fát. Aztán fel is sorakoztak velük a fotósok kedvéért, ugyanis sajtótájékoztatót hirdettek ide.

Éljen Szombathely sajtótájékoztató
Mészáros D. Zsolt

Nemény András polgármester-jelölt egy indián mondással kezdett:

Mikor a legjobb elültetni egy fát? Húsz évvel ezelőtt. És mikor a második legjobb? Most.

Nemény emlékeztetett rá, hogy korábban azt ígérték, Szombathelyt a jövő városává teszik, és ehhez már ma is cselekedni kell. Igazi zöld várost akarnak, parkokkal, zöld területekkel, közösségi terekkel, árnyat adó fákkal. Ezért is szimbolikus a helyszín, a Berzsenyi teret ugyanis nagyon sok pénzből, nagyon sok betonnal újították fel, a téren nyáron végképp nincs senki, mert nincs árnyék.

Éljen Szombathely sajtótájékoztató
Mészáros D. Zsolt

A magukkal hozott fákról azt mondta, azok szintén szimbolikusak, hiszen az életet, a természetet, a változást jelképezik. Kijelentette, a szombathelyiek nagyon várják már a változást, tömegek fejezik ki támogatásukat, és várják, mikor vehetik a saját kezükbe a város irányítását.

Éljen Szombathely sajtótájékoztató
Mészáros D. Zsolt

Nemény emlékeztetett rá, hogy már sokszor elmondták, ha bizalmat kapnak a választóktól, akkor a várost a városlakókkal közösen fogják vezetni. Rendezett, tiszta, zöldterületekkel ellátott, élhető várost szeretnének, ahol jó élni.

Éljen Szombathely sajtótájékoztató
Mészáros D. Zsolt

Megemlítette, hogy a következő időszak egyik legfontosabb témája a klímavédelem lesz, és megígérte, hogy ők egészen biztosan tenni fognak érte. Szombathelyen meg kell oldani a szemét problémáját, a szelektív hulladékgyűjtést, a levegőszennyezést, kerékpárutakat kell építeni és kerékpárkölcsönzőt kell kialakítani, hogy az autók eltűnjenek a belvárosból.

Éljen Szombathely sajtótájékoztató
Mészáros D. Zsolt

Elmondta, hogy az itt látható fákat elültetik, és gondozni is fogják, mert arra is szükségük van. A Szomparknak adják át, mert ők tudják, hol van szükség faültetésre, és ők szakszerűen el is tudják ültetni azokat. Megismételte, hogy Szombathelyt a jövő városává kell tenni, és az Éljen Szombathely nem csak ígérget, hanem amit ígér, azt meg is teszi,

szemben az elmúlt kilenc év tehetetlenségével

- mondta Nemény András.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Önkormányzati választás 2019