Közlemény
Korszakváltás a múltba
A Fidesz polgármesterjelöltje korszakváltást hirdetett. Csak azt nem mondta el, hogy azt visszafelé gondolta. A képviselőjelöltjeik névsorából kiderült, hogy a meglévő képviselőkön túl négy olyan jelöltet is indítanak, akiket a választók nem támogattak a legutóbbi önkormányzati választáson. Köztük háromnak a korábbi képviselői munkáját ítélték elégtelennek. Most új körzetben próbálkoznak, ahol még nem ismerik őket.
Ezenfelül a korszakváltást a polgármester (köztisztviselő) titkárnője, egy ingatlanügynök és egy körmendi ember (Egyházashollós lemondott polgármestere) jelenti, aki láthatóan nagyon nem érdekelt a szombathelyi kosárlabdacsapat sikerében. Ez Hende Csaba listája. Az új polgármesterjelölt teljesen súlytalan.
A szombathelyiek ennél többet érdemelnek.
Éljen Szombathely! választási szövetség
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!