A közlekedési lámpáknál újra sorokban állnak az autók, a terek megteltek járókelőkkel és a boltokban is várakozni kell a pénztárnál.
Mintha fordítva sült volna el a rendelet. Előtte az emberek bizonytalanok voltak: Ki szabad menni a lakásból, vagy nem? Szabad a városban sétálgatni, vagy nem? Elmehet vásárolni, vagy nem?
Ez a bizonytalanság arra ösztönözte őket, hogy az ésszerű utat válasszák és a lehető legkevesebbet tartózkodjanak otthonukon kívül. A kormány kijárási korlátozásról szóló rendeletét, ami alapján a kijárásra jó indok lehet akár egy egészségügyi séta is, sokan úgy értelmezték, hogy akkor tulajdonképpen nem is kell otthon maradni.
A rendelet akaratlanul talán még azt is sugallja, hogy nincs is akkora baj, nyugodtan menjünk bárhová, a másfél méteres távolságon kívül mást nem is kell betartanunk.
Plusz mellékhatása a korlátozásoknak, hogy rengeteg idős ember, mintha muszáj lenne, úgy jár minden nap 9 és 12 között vásárolni.
Több idős embert megkérdeztem ma a boltok bejáratánál, miért nem maradtak otthon és bízták a bevásárlást egy fiatalabb rokonukra vagy az önkormányzat önkénteseire. A válasz legtöbbször az volt, hogy azért, mert a kormány szerint ilyenkor nekik is szabad.
Közhasznú figyelemfelhívásnak tartom, ha most leszögezem: az, hogy a délelőtti idősávot megkapták vásárlásra a 65 év felettiek, még nem nyújt automatikus védelmet a vírussal szemben.
Jó, hogy a kormány meghozta ezt a döntést?
Abszolút.
Jó, hogy ezt mindenki kénye-kedve szerint értelmezi?
Egyáltalán nem.
Talán az is közrejátszik, hogy az óvintézkedések első 1-2 hetében még azzal nyugtattuk magunkat, hogy most egy kicsit még kibírom, hamarosan úgyis vége. Most, hogy már a negyedik hétben járunk, legtöbbünknél elszakadt a cérna.
Igyekezzünk a kijárási korlátozásra nem engedményként, hanem megszorításként gondolni! A legfontosabb dolgot továbbra is el lehet mondani két szóban, s ezen nem enyhít semmiféle rendelet. Ez a két szó az, hogy
Maradj otthon!
