Életfogytiglanit kapott a garázssori gyilkos

A férfi öt éve gyilkolta meg az egyik szombathelyi garázsbolt eladóját, tavaly januárban saját anyjával is végzett. Később öngyilkosságot kísérelt meg.

Életfogytiglani fegyházbüntetést szabott ki a bíró a szombathelyi Z. Ádámra, akit a garázssori gyilkosságban és saját anyja megölésében találtak bűnösnek. A férfi korábban részletes vallomást tett, amit később visszavont arra hivatkozva, hogy kényszer alatt vallott.

25 éves a Nyugat.hu. Ne feledd, ide kattintva támogathatod következő 25 évünket!
Támogatom

Z. Ádámot 10 évre eltiltottak a közügyek gyakorlásától és milliós perköltséget is kell fizetnie. Videónkban az ítélet és az indokolás egy része meghallgatható. Vigyázat, megrázó részleteket tartalmaz!

A bíró meglepően nyíltan fogalmazott, amikor az ítélet indokolásában elhangzott: Z. Ádámnak nem volt munkája, számítógépes játékokat játszott naphosszat és az anyján élősködött. A pénzszerzés motiválta akkor is, amikor kitervelte, hogy egy havi fizetéséért megöli az anyját, hogy a pénzből egy hetet szlovák ismerőseinél tölthessen, szórakozás céljából.

Az ítélet és kivonat az indokolásból

Bár az öngyilkossági kísérletet enyhítő körülményként szokták figyelembe venni, Z. Ádám esetében mégsem ez történt, mivel a fiatalember nem azért kísérelt meg öngyilkosságot, mert megbánta tettét, hanem mert így akart kibújni a felelősségre vonás alól.

Életfogytiglanit kapott első fokon a két gyilkossággal vádolt férfi
Életfogytiglanit kapott első fokon a két gyilkossággal vádolt férfi
Tánczos Mihály

Sokadszor is borzasztó volt meghallgatni, milyen különös kegyetlenséggel végezte ki a garázssoron az általa jól ismert eladót, illetve hogyan végzett alvó édesanyjával. Korábban minderről a nyugat.hu nagy terjedelemben beszámolt Tagadja anyja és a lerakatos megölését a szombathelyi fiatal 2012. January 24. 14:34 és bár sok részletet nem írtunk meg, így is hátborzongató volt Z. Ádám tette. További részletek videónkban.

Z. Ádám kitart ártatlansága hangoztatása mellett. Felmentésért, illetve enyhítésért fellebbezett, így az elsőfokú ítélet nem jogerős.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Kapcsolódó cikkeink

Tagadja anyja és a lerakatos megölését a szombathelyi fiatal

Megfélemlítésre hivatkozva visszavonta korábbi vallomásait és tagadja a két gyilkosságot Z. Ádám. Elhangzott Tánczos Gábor neve is, de a bizonyítékok Z. Ádám ellen beszélnek.

Az anyagyilkos ölt öt éve a garázssoron, Szombathelyen

Az anyját január elején megölő fiú szúrta halálra öt éve a garázssori lerakat tulajdonosát. Magával is hasonlóan brutális módon akart végezni, de már túl van az életveszélyen.

A fia ölte meg az asszonyt Szombathelyen? - Körözési képpel

A szombathelyi Zábó Ádám Pétert gyanúsítja a rendőrség édesanyja megölésével. A fiú kb. egy hete eltűnt, édesanyja pedig azóta halott. A rendőrség kéri a fiút, saját érdekében jelentkezzen a rendőrségen.

Női holttestet találtak Szombathelyen - Gyilkosság? (Frissítve)

Holtan találtak egy szombathelyi nőt a Fiatal Házasok Otthonában. A külsérelmi nyomok alapján valószínűsíthető, hogy gyilkosság történt, jó pár nappal korábban.

Öngyilkosságot kísérelt meg az anyagyilkossággal gyanúsított

Egy budapesti panzióban találtak rá a szombathelyi gyilkossággal gyanúsított fiatalemberre, aki feltehetőleg késsel végzett az anyjával. A férfi megijedt a rendőröktől és öngyilkosságot kísérelt meg.

Vérfürdő a lerakatban - Gyilkosság fényes nappal Szombathelyen

A garázssoron kialakított lerakat tulajdonosát, egy 70 éves férfit valaki kegyetlenül megszurkálta.

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sokkoló