Ez is olyan októberi estének indult, mint az eddigiek. Egyre hűvösebb lett, a Fő téren kutyákat sétáltató emberek, és kirakatok előtt andalgó párok, senki sem sejt semmit. Aztán gyülekezni kezdtek a kifestett arcú diákok, az idei zombik. Bár korábban komoly vonulást szerveztek beöltözve a városban, most még festés sem került mindenkire, de azért volt elég vérző-szemű átmeneti élő-halott. A Halloween-táncot betanulták, majd végül elő is adták. Aztán mindenki vonult vissza a sírjába, vagy csak a meleg fürdőszobába lemosni a sminket és venni egy forró fürdőt.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!