Egy magyar kutatás többéves eredményeként egy új eljárás vált elérhetővé a pajzsmirigyrák kezelésére – írja az Economx.
A jövőben Magyarországon érhető el a régióban elsőként a vágás nélküli technológia, amely nemcsak a betegek számára biztosít gyorsabb és kevesebb kockázattal járó gyógyulást, hanem a pajzsmirigy működését is megőrzi.
A Semmelweis Egyetem és a Premier Med Egészségügyi-, Oktató- és Kutatóintézet együttműködésével létrejött módszer jelentős áttörést jelent a rákkezelésben, mivel csökkenti a műtéti terhelést, a fertőzésveszélyt, valamint a felépülési időt.
A kutatás során 28 beteg vett részt a kezelésekben, melyek során az onkoteam által kiválasztott pácienseknél alkalmazták a módszert. A vizsgálatok igazolták, hogy a hőkezelési technológia, a rádiófrekvenciás abláció (RFA) hatékony és biztonságos alternatívát nyújt a korai stádiumú pajzsmirigyrákok kezelésére.
Az ambuláns eljárás altatást nem igényel, és kevesebb mint másfél óra alatt elvégezhető. Az első vizsgálatok szerint a kezelt daganatok egy év elteltével már nem voltak kimutathatók képalkotó vizsgálatokkal, és nem jelentkeztek súlyos mellékhatások.
A beavatkozás után a betegeknek nem szükséges hormonpótló kezelés, jelentősen csökkennek a szövődmények és a felépülés is sokkal gyorsabb. Az egy centimétert meg nem haladó papilláris pajzsmirigyrákoknál vizsgálták a kezelés biztonságosságát. Ez a leggyakrabban előforduló elsődleges rosszindulatú pajzsmirigydaganat, ezért létfontosságú a gyors és biztonságos kezelés – sorolta a pozitívumokat a lapnak Deák Pál Ákos intervenciós radiológus főorvos, egyetemi docens.
Noha globálisan 2015 óta folynak kutatások a rosszindulatú pajzsmirigyrák termoablációs kezelésével kapcsolatban, alig van még szakirodalma, így a több éves magyarországi kutatás adatai újabb, komoly mérföldkőnek számítanak.
Az alternatív kezelési technológia a magánellátásban és az állami finanszírozásban is elérhető a betegek számára.
Az elmúlt 30 évben a pajzsmirigyrák előfordulási gyakorisága sokszorosára emelkedett.