Hende Csaba: A háború miatt állnak a nagy Vas megyei útépítések

Szombathely országgyűlési képviselőjét arról is kérdeztük, mikor indulnak újra a felfüggesztett Vas megyei projektek.

Amíg tart a háború, addig nem épül meg az M86-os déli elkerülője, a Szombathelyt és Kőszeget összekötő gyorsforgalmi út, valamint felfüggesztik az északkeleti elkerülő építését is. Ezt Hende Csaba országgyűlési képviselő, az Országgyűlés alelnöke mondta lapunknak az SZKKA csütörtöki szezonnyitó sajtóeseménye Tájékoztató kampányt indít az MVM az érthetetlen rezsiszámlák miatt 2022. September 06. 07:10 után.

Hende emlékeztetett: a szóban forgó három projekt mindegyike az előkészítés különböző szakaszában van, a legközelebb a megvalósuláshoz a szombathelyi északkeleti elkerülő van.

Ahogy azt korábban megírtuk Valami elindult: megvolt az első kapavágás az új szombathelyi elkerülőnél 2021. November 26. 16:05 , itt a régészeti feltárások el is kezdődtek. A képviselő szerint a háború kitöréséig semmiféle probléma nem látszott, ami gátolta volna előbb az elkerülő, majd utána a Szombathely és Kőszeg közötti gyorsforgalmi út megvalósulását. Utóbbi azért is fontos, mert ezzel közvetlen összeköttetésben lenne Béccsel a város.

Hende Csaba szerint a kormány meg fogja építeni az utakat.
Mészáros D. Zsolt

A politikus ezután beszélt az M86-os déli elkerülőjéről, amely Egyházasrádóccal kötné össze Szombathelyt, melynek megvalósulásával Zalaegerszegre is sokkal könnyebben lehetne eljutni. Hende szerint a kormánynak szilárd szándékában áll ennek a megépítése is.

Amint vége a háborúnak, megépülnek az utak

„Itt most abban reménykedhetünk, hogy ez az átmeneti felfüggesztés a lehető legrövidebb ideig tart”

- válaszolta a politikus arra a kérdésünkre, hogy hogyan folytatódik fent említett három kiemelt projekt, hozzátéve, hogy a kormány kivétel nélkül minden fizikailag el nem kezdett állami beruházást felfüggesztett, nem csak a Vas megyeiket, így nem volt helye a lobbinak.

Az országgyűlési képviselő ezután kijelentette, hogy „ amint véget ér a háború, feltehetőleg Magyarország újra az európai fejlődés élvonalába kerül”, és mivel az utakra az EU eddig sem adott támogatást, ezért ezeket a projekteket csak a magyar adófizetők pénzéből lehet megvalósítani.

Hende Csaba és László Győző is egyeztetett az SZKKA sajtóeseményén.
Mészáros D. Zsolt

Ehhez pedig az kell, hogy az államkassza legalább úgy nézzen ki, mint egy évvel ezelőtt, és ebben a helyzetben mindenkinek megértéssel kell fogadnia, hogy nem a nagy beruházások, hanem „a mindennapi megélhetés támogatása” a cél.

Az energiaárakkal kapcsolatban Hende lapunknak közölte: a rezsicsökkentés átlagfogyasztásáig való fenntartása súlyos százmilliárdokba kerül, erre kell most az utak pénze.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet