A héten bejárta a közösségi oldalakat néhány fotó és videó, melyek múlt hétvégén készültek Sárváron, a főszerepben pedig részeg ukrán vendégmunkások vannak. A történtek nem nagyon kerültek be a hírekbe, viszont több olvasónk is jelezte, így ráálltunk a dologra.
Váltottunk egy-két szót sárváriakkal, bújtuk a Facebookot, érdeklődtünk a rendőrségnél és sikerült előkutatnunk egy videót is az internet mély bugyraiból.
Állítólag egy magyar kisgyerek is a kellős közepébe csöppent
Mint azt már említettük, ukrán vendégmunkások szerepelnek videóban, akik a helyiek beszámolói szerint ittasan randalíroztak a városban – hozzátesszük, nem először. Egyes posztokban az áll, hogy verekedés is volt, ráadásul egy magyar kisfiú és az édesapja is a balhé kellős közepébe csöppent. Hamar értesítették is a rendőrséget a történtekről, amikor pedig ezt megtudták a vendégmunkások, elszaladtak, de végül elkapták őket.
„Még több ukránt hozzatok Sárvárra! Este háromnegyed 10, Gárdonyi utca, ukránok rúgják-vágják a magyarokat ahol érik, fejbe is. Magyar kisgyerek is volt köztük, az apja a földön és ütik-verik, rúgják. Az ukrán nő olyan részeg volt, hogy nem bírt megállni a lábán, a pasija húzta maga után. És szaladtak, amerre láttak, amikor rendőr lett hívva. De elkapták és elvitték őket. Ez lett a nyugodt városból. És még több ezret akarnak hozni, és szállást” – posztolta egy felháborodott sárvári, aki néhány cifra szóval zárta mondandóját.
A rendőrség szűkszavú
Ahogy korábban írtuk, megkerestük a rendőrséget is a történtekkel kapcsolatban, hiszen hiába bukkantunk rá a videóra, tőlük is szerettünk volna megerősítést vagy esetleg cáfolást, és kíváncsiak lettünk volna a történet végére is. A válaszban viszont elég szűkszavúak voltak, de végtére is a lényeg az, hogy nem cáfolták a történteket.
Mint a sajtóreferns írta, „az eset körülményeit a Sárvári Rendőrkapitányság büntetőeljárás keretében vizsgálja. Tekintettel arra, hogy folyamatban lévő eljárásról van szó, bővebb információt nem áll módomban adni”.
Emellett pedig arra is kíváncsiak lettünk volna, hogy mennyire gyakoriak az ilyen és ehhez hasonló esetek Sárváron, hiszen sok mindent hallani, olvasni. A válasz viszont csak annyi volt, hogy „a Rendőrség a tudomására jutott jogsértéseket minden esetben kivizsgálja”.
Nem javul a helyzet
A sárvári vendégmunkásokkal kapcsolatos problémákkal már lapunk is többször foglalkozott, hiszen régóta panaszkodnak rájuk a helyiek. Tavaly decemberben például egy részegen gyújtogató vendégmunkás borzolta fel a kedélyeket, Elszabadultak az indulatok Sárváron a részegen gyújtogató ukrán vendégmunkás miatt 2020. December 18. 12:10 de olyan is előfordult már, hogy késsel kergették egymást a nyílt utcán.
A témába közel három évvel ezelőtt két kolléganőnk is mélyen beleásta magát, Mi történik itt, az ukránok elveszik a magyarok munkáját? 2018. October 12. 07:39 a vendégmunkások ügye ugyanis sokkal árnyaltabb. Mint akkor írtuk, a magyar nagyvállalatok 81%-a komoly munkaerőhiánnyal küzd, így bevett szokás lett a külföldi, főként ukrán vendégmunkások alkalmazása, akiknek ittléte nem csak a munkaerőpiacra, hanem a helyiek mindennapi életére is komoly hatással van.
Már 2018-ban arról beszéltek a helyiek, hogy sok balhéjuk van a munkásoknak, autót rongálnak, halmokban áll miattuk a szemét, lopnak, agresszívan viselkednek és folyamatosak a veszekednek. Egy közkedvelt helyi klubban is komoly hepajok és randalírozások voltak, sőt, előfordult olyan is, hogy zárás után, rá akarták rúgni az ajtót az egyik ott dolgozó hölgyre. Így végül kitették az ajtóra a „Belépés csak klubtagoknak!” feliratot.
Ezek alapján pedig nem is meglepő, hogy amikor idén tavasszal felbukkant a városi lapban egy hír arról, hogy munkásszállót építenének a kertvárosba, Munkásszálló ellen lázadnak Sárváron, megszólalt a polgármester 2021. March 26. 19:05 egy emberként hördultek fel a sárváriak. A lázadás pedig egyelőre eredményesnek bizonyult, azon a területen már biztos nem épül meg
Győzött a sárváriak haragja, nem épül munkásszálló a kertvárosban 2021. April 05. 07:07 az a bizonyos „társasház”.
Viszont akadnak olyanok is, akiknek nincs problémájuk az ukrán vendégmunkásokkal, pedig ilyen-olyan okból kifolyólag folyamatos kontaktban vannak velük. Volt olyan szállásadó, aki elismerte, hogy gyakran hangoskodnak, de szerinte semmivel sem rosszabbak, mint egy átlagos magyar család.
A kérdés már csak az, hogy meddig húzódik ez az egész? Milyen következményei lesznek hosszútávon Sárváron az ukrán vendégmunkások térhódításának?