Minden jel szerint újabb koronavírus-hullám előtt áll Magyarország. Néhány napja ismét emelkedésnek indult Járvány: 6454 az új fertőzött és elhunyt 80 beteg 2022. January 06. 09:06 az új fertőzöttek száma, és az is tudható, hogy ennek hátterében az Omikron nevű variáns Magyarországon való megjelenése áll.
Vannak országok (USA, Nagy-Britannia stb.) ahol már hetekkel ezelőtt érzékelték a fertőzések meredek emelkedését, máshol még csak most készülnek erre. (A szomszédos Ausztriában például izolálják Omikronra készülve - Bécsben elzárják a külvilágtól az erőművek dolgozóit 2022. January 03. 15:06 az erőművekben dolgozó munkatársak egy csoportját.)
Ugyanakkor a pánik és a korábbról ismert korlátozások egyelőre elmaradnak, aminek oka részben az, hogy kezdjük megszokni a helyzetet, amit el sem tudtunk volna képzelni néhány évvel ezelőtt, másrészt az, hogy az eddigi számok alapján úgy tűnik, az Omikron enyhébb tüneteket okoz, mint elődjei.
Ezt támasztják alá azon országok adatai, ahol már az Omikron már átvette a vezető szerepet: habár az esetszámok a korábbiak sokszorosára emelkedtek, a kórházba kerülők aránya nem követi ezt a drasztikus növekedést.
A közelmúltban az Aljazeera.com közölt egy tudományos írást, amely megerősíti az Omikronnal kapcsolatos óvatos optimizmust (lásd Rusvai Miklós egy hónappal ezelőtti véleménye Rusvai: úgy vártuk az omikront, mint a messiást 2021. December 09. 15:28 ), másrészt magyarázatot ad a jelenségre. Ezek szerint a Hongkongi Egyetem kutatócsoportja laboratóriumi kísérlettel arra az eredményre jutott, hogy
az Omikron hetvenszer gyorsabban szaporodik az emberi légutakban, mint a Delta-variáns,
ami elég félelmetesen hangzik, és megmagyarázza, hogy miért ilyen kiugrók az új esetszámok.
Az Omikron tehát gyorsabban eléri a tüdőt, ám ott változik a helyzet.
A kutatók ugyanis azt találták, hogy
az Omikron tízszer lassabban jut át a tüdő szövetein, mint az eredeti SARS-CoV-2 vírus.
Ez azért lényeges, mondják a szakemberek, mert az eddigi feltételezések szerint a fertőzés a tüdőből terjed tovább és okoz súlyos tüneteket. Azaz ha a betegség a felső légutakra korlátozódik, a lefolyása lényegesen enyhébb.
Mindez jó hír, és sok mindent megmagyaráz, de azért helyén kell kezelni, merthogy
A cikkíró szakember az Omikron kapcsán hangsúlyozza a harmadik oltás (booster) fontosságát, egyben figyelmeztet, hogy ennek a variánsnak már mások a tünetei, mint a korábbiaknak, amelyek jellemzően íz- és szaglásvesztéssel, magas lázzal a tartós köhögéssel jártak.
A londoni tapasztalatok szerint (itt van a legtöbb dokumentált eset) és az Omikron leggyakoribb 5 tünete:
1. Orrfolyás
2. Fejfájás
3. Enyhe vagy súlyosabb fáradtság
4. Tüsszentés
5. Torokfájás
A variánst és annak tüneteit először érzékelő dél-afrikai orvosok ezek mellett még gyakran beszámoltak izomfájdalmakról és éjszakai izzadásról.
Mindezek után talán nem vagyunk szakmaiatlanok, ha azt feltételezzük, hogy jó esélye van annak, hogy az Omikron lefutása után bekövetkezik a nyájimmunitás, illetve hogy a koronavírus belátható idő után egy influenzaszintű betegség formájában él velünk. Igaz, az IHU Új variáns jelent meg Franciaországban: aggodalmak az IHU miatt - frissített 2022. January 04. 10:54 és az ehhez hasonló hírek miatt egyelőre még túl korai lenne hátradőlni.
A WHO egyik vezetője egyébként tegnap szólalt meg az ügyben, arra figyelmeztve, hogy bár a jelek szerint valóban kevésbé súlyos tüneteket okoz az Omikron, hiba vele kapcsolatban az"enyhe" jelzőt használni.