Egy, a magánegészségügyben dolgozó olvasónkat vakbélgyulladással vitték be egy délután a szombathelyi kórházba.
Olyan sokan vannak a kórházban, hogy először alig találtak neki ágyat, végül egy éppen meghalt beteg ágyát húzták át neki, de - elmondása szerint - a wc-t már nem takarították ki. Miután szólt, egy takarítónőnek, azt látta, hogy ebben a nagyon kemény helyzetben ide màr nem jut se ember, se energia a higiénia szabályok betartására.
Olvasónkat éjjel két órakor megműtötték, majd másnap délben már haza is küldték, annak ellenére, hogy alig tudott lábra állni. Csodálkozott is, hogy ilyen gyorsan mennie kell.
A szakma szerint sem szerencsés a műtét utáni gyors hazaküldés
A másik történet nem a szombathelyi kórházból való. Ez az olvasónk császármetszéssel szült, őt is és az egészséges babáját is hazaküldték a műtétet követő nap, neki is nehezére esett a lábra állás és a mozgás, de mennie kellett.
Utánanéztünk, a benu.hu szakmai oldalt azt írja, a vakbélműtét után 3-5 napig ápolják a beteget kórházban, a szintén szakmai csaszarvonal.hu pedig a császármetszés után 3-7 napnyi kórházi ápolást tart szükségesnek.
Az Orvostovábbképző Szemle online oldala két évvel ezelőtti cikkében egy kanadai tanulmányt szemléz, ami arra hívja fel figyelmet, hogy a műtét utáni pár nap veszélyesebb időszak, mint maga a beavatkozás.
A műtét utáni napok a legveszélyesebbek
40 000 műtött beteget figyeltek meg 14 ország 28 kórházában. A műtétkor, vagy az azt követő 30 napon belül a mintegy 40 000 személyből 715 (1,8 százalék) beteg vesztette életét. Az elhunytak elenyésző hányada, 5 beteg halt meg a műtőasztalon (az összes halálozás mindössze 0,7 százaléka), további 500 beteg halt meg a műtét és a kórházi elbocsájtás közötti időszakban, a lábadozás során (az összes halálozás 69,9 százaléka), és 210 haláleset következett be a kórházból való elbocsájtás után (az összes halálozás 29,4 százaléka).
A tanulmány szerint a haláleseteket a műtét után fellépő komplikációk (első helyen a vérzés) és e fertőzések okozták.
Ezért is furcsa, hogy a műtött betegeket ilyen gyorsan hazaküldték a kórházakból. Valószínű, hogy a járványhelyzet a fő ok, mert hiába állítja a hivatalos kommunikáció, hogy az egészségügy rendszer kiválóan működik és minden rendben van, az orvosi kamara megszólalásaiból
Bezáratná a plázákat, korlátozná a vásárlásokat az orvosi kamara 2021. March 22. 21:15 és abból, hogy már az orvostanhallgatókat
Az orvostanhallgatókat is bevonja az ellátásba a kormány, hogy legyen elég ember a kórházakban 2021. March 14. 13:05 , a háziorvosokat
Már a háziorvosokat is berendelhetik kórházi szolgálatra 2021. March 24. 07:28 és a járóbeteg-ellátás szakorvosait is kórházi szolgálatra kötelezik
A kórházak irányítása alá kerülnek az önkormányzati szakrendelők 2021. March 23. 21:12 , látszik, hogy a rendszer túl van terhelve és az orvosok súlyos döntésekre kényszerülnek.
Hiába kérdezünk
Meg is kérdeztünk négy kórházat, a szombathelyit, a győrit, a veszprémit és a zalaegerszegit, hogy változott-e a kórházi protokoll a járványhelyzet miatt. Ugyanezeket a kérdéseket elküldtük a kórházakat irányító Országos Kórházi Főigazgatóságnak is, két nap alatt sem kaptunk választ egyik helyről sem.
Megkerestük a szombathelyi városvezetést, igaz, a kórházakhoz már nincs közük az önkormányzatoknak, de abban bíztunk, hátha vannak információik. László Győző egészségügyért (is) felelős alpolgármester válaszolt, azt mondta, az önkormányzatnak nincsenek erre vonatkozó információi, a továbbiakban a kórházparancsnok az illetékes.
Mi arra kérjük olvasóinkat, ha vannak tapasztalataik vagy információik a műtét utáni kórházi ellátásról, osszák meg velünk. Ne csak a negatív eseteket, a pozitívakat is.