Jobb jegyet ígért az oltott diákoknak egy tolnai tanár

A többieket a hátsó padsorba ültette.

Botrány a tamási iskolában: jobb jegyet ígért a tanár az oltottaknak – írja a Blikk. A lap úgy tudja, hogy a Würtz Ádám Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola biológiatanára szét akarta ültetni a beoltott és az oltatlan tanulókat, mert szerinte nekik hátul van a helyük, hogy ne köhögjék le védett társaikat.

A tanár állítólag megjegyzéseket is tett az oltatlan tanulókra, azoknak pedig, akiknek van oltási igazolványuk, egy érdemjeggyel jobbat ígért, így végül a szülők panaszt tettek ellene.

„Ezt a fiam újságolta múlt héten, miután az iskolából hazaért. Elmondta a fiam azt is, hogy a biológiatanár folyamatosan megjegyzést tett a nem beoltottakra, majd azt közölte az osztállyal, hogy akiknek van oltási igazolványuk, azoknak egy érdemjeggyel jobbat ad” – mondta egy feháborodott szülő a Blikknek.

A lap megkérdezte az általános iskola igazgatóját, Gasparics Lászlót is, aki azt mondta, hogy már rendeződött a helyzet és bepanaszolt kollégáját jó embernek, jó pedagógusnak tartja.

„A szülők jelezték nekem, hogy az egyik kollégám kicsit túlzásba esett. Még a hétvégén is kaptam ezzel kapcsolatban üzenetet a Messengeren. A tanárt behívtam, elbeszélgettem vele, majd szóbeli figyelmeztetésben részesítettem, mivel az oltás miatt nálunk senkit nem érhet sem előny, sem hátrány. Ő maga is belátta, hogy amit a diákoknak mondott, esetleg félreértésre adhatott okot vagy nemtetszést válthatott ki. Ezért azt ígérte nekem, minden osztályban tisztázza majd a dolgot a tanulókkal” – nyilatkozta.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Covid 19