Keddi adatok: 130 új fertőzött, 4 elhunyt

24-en vannak lélegeztetőgépen.

A beoltottak száma 5 821 254, közülük 5 524 203 fő már a második oltását is megkapta, 418 ezren pedig már a harmadik oltást is felvették.

130 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 813 818 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma.

Elhunyt 4 beteg, így az elhunytak száma 30 074 főre emelkedett.

A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 778 258 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 5 486 főre emelkedett.

210 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 24-en vannak lélegeztetőgépen.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Covid 19