Kedd este 100 ezer Szputnyik-vakcina jön

A hét második felében pedig gyakorlatilag csurig megpakolva repül vissza Kínából a kormány cargogépe.

Százezer második komponensű, koronavírus elleni Szputnyik-oltóanyag érkezik kedd este Magyarországra – közölte a külgazdasági és külügyminiszter kedden a Facebook-oldalán.

Szijjártó Péter a videóban kiemelte, hogy a kormány cargogépe a hét második felében „gyakorlatilag csurig megpakolva” repül vissza Kínából a Sinopharm következő szállítmányával. A gépnek és személyzetének tehát most „sem lesz nyugalma.”

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Covid 19