A kutatásban 700 ezer brit beteget vizsgáltak. A résztvevőknél a második Pfizer-oltás után egy hónap elteltével 90 százalékosra csökkent a védettség. A második hónapban már csak 85, a harmadikban pedig 78 százalékos volt az mRNS-vakcina védelme.
Az ötödik hónapra már csak 50 százalékos védettséget nyújtott a Pfizer, és az AstraZeneca is. A tanulmány szerint az mRNS-vakcinával oltott személyeknek, azaz akiket Pfizerrel vagy Modernával oltottak, szükségük lehet egy emlékeztető oltásra.
Egy másik kutatás szerint a delta variánssal megfertőződött oltottak szervezetében ugyanolyan számban van jelen a vírus, mint az oltatlanokéban. Ám azt is kiemelték a kutatók, hogy a Pfizer 15 százalékkal hatásosabb a delta ellen, mint az AstraZeneca – írta az Index.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!