Két szemeszterre eltiltották azt a két BME-s hallgatót, akik szétverték a kollégiumot

Az eset novemberben történt, miután a kormányfő bejelentette a kollégiumok bezárását.

„Két féléves tanulmányi eltiltást és két féléves kollégiumi kitiltást kapott szankcióként” az a két hallgató, aki még novemberben részegen szétverte a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Schönherz Kollégiumának egyik szobáját - tudta meg a telex.hu az egyetem kommunikációs csoportjától pénteken.

Hozzátették, hogy a rongálásban öten vettek részt, de hármuk ellen a rendőrség eljárást folytat, „ezért az érvényes Fegyelmi és Kártérítési Szabályzat előírásai szerint, a rendőrségi eljárás lezárultáig a fegyelmi eljárást az ő esetükben felfüggesztette az egyetem”.

Novemberben lapunk is beszámolt Begurultak a BME-hallgatók a kollégiumok bezárása miatt, szétbarmoltak több helyiséget is 2020. November 10. 22:12 róla, hogy a BME Schönherz Kollégiumának több helyiségét is szétverte néhány hallgató, az egyik szobában pedig még a falat is kibontották kalapáccsal, miután Orbán Viktor bejelentette az online tanrendet és a kollégiumok kiürítését.

Card

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Kapcsolódó cikkeink

Begurultak a BME-hallgatók a kollégiumok bezárása miatt, szétbarmoltak több helyiséget is

Az egyetem vizsgálatot rendelt el, a kollégium üzemeltetéséért felelős cég feljelentést tesz, a rendőrség pedig eljárást indít.

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet