Körmenden minden a kosárlabdáról szól, még az idei önkormányzati választás is - vontuk le a tanulságot, miután részt vettünk a Választás a Városért nevű, most alakuló szervezet jelöltbemutatóján. De először egy kis helyzetjelentés.
17 éve a Fideszé a város
Körmenden 2002 óta Bebes István (Fidesz) a polgármester, Bebes közben két cikluson át (1998-tól 2010-ig) országgyűlési képviselő is volt, mandátumát mindhárom alkalommal listán szerezte. A városban a baloldal létezik ugyan, de csak nyomokban, a most záruló ciklusban egyetlen képviselőjük volt a képviselő-testületben, ő is listáról jutott be.
Az idei, őszi önkormányzati választásra itt is elkezdték megszervezni az ellenzéki összefogást, ez nagyjából sikerült is, de fura módon Márky-Zay Péter Mozgalma, a Mindenki Magyarországa jelölésével indulnak a választáson.
Patonay beledurrantott a kétoldali politikába
Ebbe a kétoldalúra alakult helyzetbe durrantott bele Patonay Imre Patonay Imre lesz Bebes István kihívója Körmenden az önkormányzati választásokon 2019. August 22. 21:21 augusztus közepén, amikor a Facebookon bejelentette, hogy indul a választásokon, ráadásul polgármester-jelöltként. Azt is közölte, hogy komplett csapattal indul, mind a nyolc egyéni választókerületben állítanak jelöltet.
Ezzel azonnal borult a kétszereplősre tervezett küzdelem, Patonaynak ugyanis nagy a tekintélye, és népszerű a városban. Arról már nem is beszélve, hogy jelöltjei között ott van Zsebe Ferenc is, aki hasonló kvalitásokkal bír. Sőt, a jelöltjeik között ott van Szendrey Sándor, aki szintén tagja volt az 1987-ben bajnokságot nyert csapatnak.
A történet három szereplője ugyanis tagja volt az 1987-ben, első vidéki együttesként, magyar bajnokságot nyert körmendi kosárlabdacsapatnak.
Patonay Imre volt a vezetőedző, Zsebe Ferenc és Bebes István pedig a csapat tagjai.
Patonay később még két bajnoki, és négy kupagyőzelemhez segítette a csapatot, 1992 és 1996 között a magyar kosárlabda válogatott szövetségi kapitánya volt, 2005-ben a magyar kosárlabda halhatatlanjai közé választották.
Zsebe Ferenc szintén a magyar kosárlabda halhatatlanja, kétszer, 1990-ben és 1991-ben is elnyerte az év magyar kosárlabdázója címet.
És ők ketten most - társaikkal együtt - összefogtak, hogy legyőzzék a Fidesz Bebes István által vezetett körmendi csapatát.
A Változást a Városért nevű csapat szerda este mutatkozott be a körmendi színház aulájában, amit teljesen megtöltöttek az érdeklődők. Ahogyan ilyenkor kell, pár mondatban bemutatkozott a nyolc választókerület egyéni jelöltje, a választókerület sorrendjében: Zsebe Ferenc, Ferencz Gyula, Szlávik Csaba, Pagony Péter, Fekete Tamás, Szép Dániel, Szendrey Sándor és Kárnics Ferenc.
Aztán Patonay, mint polgármester-jelölt ismertette röviden a programjukat, ami talán abban különbözik a többiekétől, hogy ők pártsemlegességet, lokálpatriotizmust, közvetlenséget, a lakossággal való állandó kapcsolattartást ígértek. Ahogyan azt civil jelölteknek kell.
De az is kiderült, hogy nem minden sikerült úgy, ahogyan tervezték. Be akarták ugyanis jegyeztetni szervezetüket civil egyesületként Változást Körmendért néven, ezt azonban visszadobták így. Megváltoztatták a nevüket Változást a Városért Egyesületre, ez már rendben van, de elkéstek a bejegyeztetéssel.
Húsba vágó következmény
Ennek viszont húsba vágó következménye lett, Patonay csapata nem állíthat listát a választásokra. Ami azt jelenti, hogy jelöltjeik mindenképpen nyerniük kell a választókerületükben, különben senki nem jut be közülük a testületbe, nincs kompenzáció, a töredékszavazatok elvesznek.
Patonay erről egyébként azt mondta, nem tudnak rajta változtatni, de reméli, hogy választóikat ez még inkább inspirálja arra, hogy rájuk szavazzanak.
Körmenden egyébként mind a három szervezet (Fidesz, Mindenki Magyarországa és Változást a Városért) választókerületi jelöltjeit nyilvántartásba vette már a választási bizottság.
A nyilvántartásba vett polgármester-jelöltek között most Bebes István és Patonay Imre neve szerepel, a baloldali Mindenki Magyarországa választási szövetség polgármester-jelöltjének neve még nincs bejelentve.