Várják a szakvéleményeket, utána árazza be a tulaj a szombathelyi Savaria Szállót – mondta Talán önt is érdekli a lehetőség - Várják a szakvéleményeket, utána árazza be a tulaj a szombathelyi Savaria Szállót March 07. 07:01 lapunknak még márciusban Boros Róbert, a Stratman Ingatlan Kft. munkatársa, hozzátéve, hogy várhatóan április végén, május elején döntik el, mennyiért vihető el a belvárosi épület.
Nemrég viszont arra lettünk figyelmesek, a szombathelyi Árkádia IngatlanPont az Ingatlan.com-on hirdeti a szálloda épületét 100 ezer forintért, ami nyilván nem valós szám.
„A tulajdonos egyelőre várja az ajánlatokat” – közölte Cseppán Lilla, a cég ügyvezetője, aki azt is elárulta, hogy jelentkeztek már érdeklődők és történtek már épületbejárások is. „Külföldi érdeklődő is van” - tudtuk meg.
Hogy milyen ajánlatok érkeztek, az egyelőre üzleti titok, de az nem, hogy döntés még nem született, így ha önnek van némi megtakarított pénze, még rástartolhat Szombathely ikonikus épületére.
Hogy mit lehet vele kezdeni, az más kérdés.
Elértük Boros Róbertet is, aki szintén úgy tudja, néhány héten belül eldőlhet az egykori Savaria Szálló sorsa.
Minden jel arra mutat, hogy a tulajdonos most valóban meg akar válni az épülettől.
Kié most az épület?
Az épület jelenleg a Krosnow Property Kft. tulajdonában van. A cég 470 millió forintért vásárolta meg Újévi fordulat: a városé lehet a Savaria Szálló 2020. January 03. 18:57 négy évvel ezelőtt. Az eladó egy felszámoló cég (Cél-Org Kft.) volt, amely akkor már hosszú évek óta próbálta értékesíteni az épületet.De a tulajdonosváltás nem hozta el a megváltást, a Krosnow Property nem bizonyult igazán lelkesnek. Egy jó darabig hozzá sem nyúltak az épülethez, a cserepek ugyanúgy potyogtak, mint korábban. Ami még furább volt: mintha az ajtókat sem nyitotta volna ki senki.
A Krosnow Property Kft.-nek a vásárlás pillanatában nulla forint bevétele volt, és az Opten szerint ez azóta sem változott.
Mivel a cég csak hosszas huzavona - és a szombathelyi önkormányzat feljelentése Feljelentést tesz a szombathelyi polgármester a Savaria nagyszálló kamunak bizonyult vételi ajánlata miatt 2020. June 28. 08:10 - után fizette ki a vételárat, többen arra tippelnek, hogy valaki nagyon szerette volna akkor, ha a város él az elővásárlási jogával. De ez nem jött össze és a furcsa tulajdonosváltás után nem sokkal szárnyra kaptak azok a hírek, melyek szerint az egykori szálloda valójában Jellinek Dánielnek, az Indotek Csoport vezérigazgatójának érdekeltségébe tartozik.
A közel két évtizede bezárt szálloda történetével lapunk egy kétrészes sorozat keretében foglalkozott.
Az első A tündérmesék találkozása a valósággal – A szombathelyi Savaria Szálló története (1. rész) 2022. July 01. 19:01 részben elmeséltük, miért olyan fontos a szombathelyieknek a történelmi léptékkel nem is olyan régi épület, feltártuk a történetét az alapításától kezdve a tündöklés évtizedein keresztül a hanyatlásig, majd a 2005-ös bezárásig.
A második részben Jön az ébredést hozó csók a NERcegtől? – A Savaria Szálló története (2. rész) 2022. July 08. 18:36 arra kerestük a választ, hogyan lehetséges, hogy senki nem mentette meg ezt a legendát az üzleti és politikai döntések több évtizedes labirintusában. Hogyan lehetséges, hogy a rövid távú egyéni érdekek mindig felülírták a közösség érdekeit?