A kutatók még vizsgálják a harmadik vakcina szükségességét

Egy idő után gyengül ugyan a Pfizer-vakcina nyújtotta védelem a koronavírussal szemben, a kórházi kezelés azonban másként alakul.

Mindig is várható volt, hogy a védőoltás révén kialakuló védettség hosszú távon gyengülni fog. Kérdéses ugyanakkor, hogy ez vajon olyan mértékű problémát jelent-e, amely közegészségügyi szempontból is aggodalomra adhat okot a kórházi kezelésre szoruló betegek és a COVID-19 okozta halálesetek számának potenciális növekedése nyomán. A legfrissebb vizsgálati eredmények tükrében úgy tűnik, ettől egyelőre nem kell tartani – szemlézte dr. Stephen Thomas, a Pfizer-vakcina klinikai kísérleteinek kutatásvezetőjének az nbcnews.com-on megjelent nyilatkozatát a Házipatika.hu.

A szakember és munkatársai az oltóanyag klinikai kísérletei harmadik fázisában részt vevő több mint 44 ezer önkéntestől gyűjtöttek további adatokat idén március közepén. Az alanyok előzőleg vagy a vakcina két dózisát, vagy placebót kaptak három hét eltéréssel.

Az adatok elemzése során a kutatócsoport arra a következtetésre jutott, hogy a vakcina még hat hónap elteltével is 97 százalékos hatékonysággal képes elejét venni a súlyos lefolyású COVID-19-nek. Eközben azonban 96 százalékról 84 százalékra csökkent a hatékonyság általában véve a koronavírus-fertőzés okozta tünetek megelőzése terén, függetlenül azok súlyosságától.

Mivel a tanulmány csupán idén márciusban gyűjtött adatokon alapul, így nem tisztázza, hogy vajon a védőoltás hatékonysága miként változik a koronavírus mostanra a világ számos pontján egyre dominánsabbá váló delta variánsa ellen, illetve kell-e emiatt emlékeztető, avagy harmadik oltást beadni az embereknek. Dr. Stephen Thomas a téma kapcsán további vizsgálatokat tart szükségesnek.

„Úgy gondolom, tanulmányunk is azt mutatja, hogy fennáll annak lehetősége, hogy szükségünk lesz emlékeztető oltásra, amennyiben a vakcina protektív hatékonysága tovább csökken idővel. Számomra azonban ez továbbra is egy megválaszolatlan kérdés” – fogalmazott a kutató.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Covid 19