Kicsit félve sétáltunk be a főtéri sátorba szombaton, késő délután. A nagyzenekarok már elvonultak, a jegyszedők sem dolgoztak, a szokásos hallgatói koncertek napja jött el. Az eddigi tapasztalatok szerint ilyenkor jóval kisebb az érdeklődés, most viszont jó harmadházzal - ami olyan 100-150 főt jelent – működött a dolog.
A szakértő szombathelyi közönség
Itt kell most felidézni a főszervező Tímár Péter egy korábbi mondatát, miszerint azért jó a szombathelyi közönség, mert szakértő, és kevés sznob van köztük. Ugye, a sznobok azok, akiket tulajdonképpen nem is érdekelnek a produkciók, nem is igazán értik azokat, de rendre megjelennek a magasabb kulturális nívót képviselő rendezvényeken. Mutatván, ők mennyire műveltek, de csupán abból a célból, hogy mások lássák ott őket.
Hát, bizony jóval kevesebb úgymond külsős ücsörgött a sátorban szombat délután és este, a többség a táborlakókból, néhány ismertebb szombathelyi zenészből és néhány újságíróból állt. Pedig ha valaki arra kíváncsi, hol tart most a magyar jazz, és főként, hol tart majd néhány év múlva, ennél jobb helyet nem találna az infószerzésre.
A közhiedelemmel ellentétben ugyanis a táborban nem zenélni tanulnak a fiatalok. Egy hét alatt erre nincs is mód. Érkeznek több, kevesebb zenei tudással, az oktatóktól, és a nagyfellépő sztárok mesterkurzusaiból némi mesterfogást, improvizációs készséget sajátítanak el. És egyáltalán, belelátnak abba, hogyan is csinálják ezt a nagyok.
Nem vizsga - jutalom
Tímár Péter korábban azt is mondta, a régebbi táborlakók nagy része a jazzakadémián folytatja tanulmányait. Igen, arra is jó az egy hét, hogy – jó esetben – bátorságot merítsen a fiatal, a kurzuson ugyanis kiderül, érdemes-e ebbe nagyobb energiát, több időt fektetnie. Magyarul: van-e hozzá tehetsége, vannak-e adottságai, jó irányba indult-e el.
Szóval, semmiféle vizsgajellege nincs ennek a koncertnek, megmutatják magukat, tudásukat, és – nem utolsósorban – együtt zenélhetnek a más hangszerek oktatóival is. Az is látható, hogy a táborban megtörténik az igazi tehetségek kiemelkedése, ottlétünk három órája alatt keveset változott az alapzenekar összetétele. Vagyis, azok kísérték a többieket, akik kimagasló teljesítményre képesek.
Megilletődött hallgatók
Névsor hiányában most egyénileg ne is említsünk meg senkit. Szubjektumként annyit, hogy volt kedvenc dobosunk, gitárosunk, basszusgitárosunk, és néhány énekesnőnk (énekeslányunk). Hallottunk néhány merészebb improvizációt, tradicionálisabb örökzöldet, lendületesebb modernkedést. Kiemelendően csupán a Take Five interpretációját hozzuk elő, az ötnegyedes ütem lendülete, a hangszerkezelés, és a két énekesnő – eltérő, de mégis összeillő – intonációja magával ragadott minket.
Még egy pillanatot emeljünk ki, amikor a tábor művészeti vezetője, Márkus Tibor ült a zongora mögé, megmutatva, miért is ő a vezető. A hallgatók kellően meg is illetődtek, akkor is, amikor Winand Gábor énekes, vagy Jeszenszky György dobos oktató lépett a színpadra, együttzenélésre a hallgatókkal.
Akik számára láthatóan nagy élményt jelentett mindez, és a hallgatónak is. Itt ugyanis nem volt semmiféle látványelem, körítés, csak maga a jazz létezett. Mégpedig kézzelfoghatóan, és annak ígéretével, tovább fejlődik a műfaj. Mi pedig majd hálásan hallgatjuk, sznobizmus ide vagy oda.
