A Szombathelyi Értéktár legutóbbi ülésén a Lord együttest és a Anima Sound Systemet is beválasztotta a Kulturális Örökséghez tartozó szombathelyi érték közé. A döntés aktualitását az adja, hogy a Lord idén 50 éves, az Anima pedig jövőre lesz 30.
Az értéktárról többször írtunk A Tankenyérbolttól a Szent Márton temetőig - Ezek a nemzeti értékek vannak Szombathelyen 2019. October 27. 07:45 már, a kulturális értéknek nyilvánításról az Értéktár Bizottság dönt, a bizottságnak jelenleg ők a tagjai:
A most meghozott döntés azért is érdekes, mert eddig könnyűzenei produkció, csoport nem volt az értéktárban. A Lord és az Anima most olyanok társaságába került, mint például az Életünk irodalmi folyóirat, a Képtár, a Savaria Történelmi Karnevál, a Szent Márton templom, a Capella Savaria, a Romkert vagy a Bloomsday. A szombathelyi kulturális örökségek listáját itt lehet megnézni .
A Lord együttes
A Lord 1972-ben alakult, 1978-ban írták első saját dalukat Rakétamotor címmel. 1980-ban eljutott az együttes a budapesti Metró Klub országos tehetségkutató versenyére. Ezután csatlakozott a csapathoz Erős Attila, majd 1981-ben Pohl Mihály lett a Lord énekese, így kezdett kialakulni a Lord klasszikus felállása.
A 80-as évek igazi sikertörténet volt a zenekar számára, tagcserék után 2004-bn indult újra a zenekar. A zenekar alapító Vida Ferenc később kilépett a zenekarból és Vida Rock Band néven folytatta tovább a zenélést egészen 2017-es haláláig. Azóta a zenekar két alaptagja Erős Attila és Pohl Mihály viszi tovább a Lord hagyományokat. Idén 2022-ben ünnepli a zenekar 50 éves fennállását, ami igazi ritkaság a magyar rock történelemben!
A Lord zenekar Szombathely meghatározó zenekara. Mindig is ezer szállal kötődtek a városhoz és azon belül is az első próbahelyet és koncerthelyszínt adó Művelődési és Sportházhoz. A Lord legendája 50 év után még ma is élő és naprakész. Több generáció dúdolja dalaikat és résztvevője koncertjeiknek.
Pályafutásuk során többször felmerült, hogy székhelyüket a fővárosba helyezzék át, de végül mindig úgy döntöttek, hogy Szombathelyen maradnak.
Az Anima Sound System
Az Anima Sound System történetét külföldi turnék, világsztárokkal való együttműködések, számtalan emblematikus dal, milliós nézettségű videók, díjak és elismerések jellemzik. A zenekart közel 30 éve alapította Szombathelyen Prieger Zsolt és Prieger Szabolcs, akik azóta is meghatározó szereplői az Anima történetének.
Az együttes az elmúlt évtizedekben 11 sorlemezt adott ki, s éppen most, 2022-ben készült el a 12. Anima nagylemez. Emellett számtalan külföldi és belföldi válogatás lemezen hallható az együttes. 2001-ben Arany Zsiráf díjat kapott a Gipsy Sound Clash lemezért, majd 2004-ben Fonogram díjjal jutalmazták az Aquanistan című albumot. 2012-ben a zenekar VIVA Comet életmű díjas lett.
A zenekar szombathelyi próbatermébe tavaly nyáron
látogattunk el
Ismét szombathelyi zenekarrá vált az Anima Sound System
2021.
July
13.
18:22
, majd
beszámoltunk
Alaposan megtekerte az Anima és közönsége a Végállomásban
2021.
December
28.
12:58
tavaly karácsonyi koncertjükről. Március végén
jelent meg
Önálló filmművészeti alkotásnak is elmegy az új Anima-klip
2022.
March
25.
11:59
új klipjük, amit nemrég a berlini klipfesztivál döntőjébe is
beválogattak
A berlini zenei klipfesztivál döntőjébe került az új Anima-klip
2022.
April
07.
09:36
.