Pados Gábor, Kiss Andrea, Polgár Katalin és Szántó István – Őket tüntették ki idén Szombathelyen a magyar kultúra napján

Szombaton délután ismét a megszokott helyen, a sportházban vehetett át négy olyan ember elismerést, akik sokat tettek Szombathely kulturális életéért.

Két év kihagyás után újra az AGORA MSH-ban rendezték meg Szombathelyen a hagyományos kultúra napi gálát, melynek keretein belül díjazzák azokat, akik sokat tettek a város kulturális életéért.

Idén egy kicsit más volt a gála, ezúttal ugyanis nem szakították meg műsorszámokkal a díjátadót, hanem az ünnepség után következett egy nagyjából hatvan perces műsor. Petruska András, Bíró Szabolcs „Maszkura” és Kathy Zsolt lépett fel egy friss darabbal, amit Budapesten is csak egyszer láthatott eddig a közönség.
Kultúra napja díjátadó 2023
Mészáros D. Zsolt
A szabad sajtót egyre több támadás éri. Segítsd a hiteles újságírást helyben is!
Támogatom

Mivel idén Petőfi Sándor születésének évfordulójához is kapcsolódik az esemény, Petőfi-versek csendültek fel újszerű feldolgozásban.

De most térjünk vissza az est főszereplőire, arra a négy kitüntetettre, akik sokat tettek Szombathely kulturális életéért.

A „Kiemelkedő Kulturális Munkáért-díj adományozható annak a személynek, aki a kulturális életben több éven át tartó kiemelkedő munkát végzett. A díj kettő fokozatban adományozható. Az I. fokozatot évente egy, a II. fokozatot évente legfeljebb kettő személy kaphatja.

A „Kiemelkedő Kulturális Munkáért-díj I. fokozatának kitüntetettje:

KISS ANDREA

Kultúra napja díjátadó 2023
Kiss Andrea
Mészáros D. Zsolt

Kiss Andrea az AGORA Savaria Kulturális és Médiaközpont Nonprofit Kft. közművelődési igazgatója. Több mint 30 éve dolgozik Szombathely kultúrájáért, közművelődéséért, az elmúlt 18 évben különböző vezetői pozíciókban. Igazgatója volt a Gyermekek Házának, szakágvezetője, majd igazgatóhelyettese az AGORA Szombathelyi Kulturális Központnak. Évekig program- és művelődésszervezőként dolgozott, majd kis kitérőt tett a bábszínészet felé, de pályafutásának meghatározó részében a gyermek- és ifjúsági területen végzett munkája jelentette számára a szakmai kiteljesedést.

Folyamatosan képezi magát: főiskolai művelődésszervezői, történelem tanári végzettséget és egyetemi művelődésszervezői diplomát is szerzett több szakirányú tanfolyam mellett.

Olyan nagyszabású rendezvények köthetők nevéhez, mint a 2000-es években több éven át zajló Szombathelyi Játékfesztivál, az évente megrendezett Városi Gyermeknap, vagy a Szent Márton-évben megalkotott Kalandjáték Savariában című játszóház. Aktív kezdeményezője és irányítója olyan uniós projekteknek, mint a Tudástarisznya és az AGORA-Óra című kompetenciafejlesztő program, vagy a jelenleg is zajló DigIT-AGORA – Okos város, okos közösségek című közösségfejlesztő pályázat.

Feladatai az elmúlt évtizedekben átalakultak, bővültek, ám munkáját mindig az alaposság, precizitás, személyre szabott odafigyelés és problémamegoldás jellemzi szervezőként és vezetőként is. Hisz a csapatmunkában, közösségben szeret dolgozni. Fontosnak tartja a közönséggel, a látogatókkal való személyes kapcsolattartást, ezért állnak közel hozzá az olyan programok, ahol a résztvevőkkel alkalma van beszélgetni is, ilyen alkalmak a kézműves foglalkozások, vagy a játszóházak, amelyekben aktívan részt vesz, és kikapcsolódást is jelentenek számára.

Munkatársai az alaposságát, következetességét, a munkával szembeni alázatát, az abban való elmélyülést, beosztottjaira való odafigyelését becsülik benne leginkább.

Társadalmi feladatokat is vállal: 1998 óta a Változó Világért Alapítvány, 2020 óta a Savaria Történelmi Karnevál Közhasznú Közalapítvány kuratóriumának tagja.

Kimagasló szakmai tevékenységét kitüntetésekkel ismerték el: 2006-ban Vas Megye Önkormányzata Szolgálatáért Ifjúsági Tagozat Díjat, 2012-ben a Dr. Kiss Gyula Kulturális Egyesülettől Közösségi Kultúráért Díjat vehetett át. 2013-ban megkapta a Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata Ifjúságért-díjat.

A „Kiemelkedő Kulturális Munkáért–díj II. fokozatának egyik kitüntetettje:

POLGÁR KATALIN

Kultúra napja díjátadó 2023
Polgár Katalin
Mészáros D. Zsolt

Polgár Katalin a Polgármesteri Hivatal kulturális ügyintézője. 38 éve dolgozik Szombathely kulturális életében. Naprakészen tájékozott a város kulturális történéseiben, legyen az színház vagy képzőművészet, irodalom vagy épp könnyűzene.

1985-ben kezdett dolgozni meghatározó munkahelyén a Szombathelyi Képtárban mint gyűjteménykezelő. Fő tevékenységi területe a műtárgynyilvántartás és a kiállításszervezés volt. Kiemelkedően jó munkakapcsolatot alakított ki a helyi képzőművészeti alkotói bázissal, s velük együtt számtalan sikeres kiállítási projektben vett részt.

Munka mellett is folyamatosan képezte magát. 2001-ben magyar nyelv és irodalom szakos tanári diplomát, továbbá kommunikációs szakemberi végzettséget szerzett.

2012-ben került Szombathely Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalához, ahol kulturális ügyintézőként a kezdetektől végzi a közművelődési, közgyűjteményi, előadó-művészeti és egyéb kulturális ügyek döntési előkészítését és koordinációját.

Folyamatos kapcsolatot tart a városi kulturális intézményrendszerrel, figyelemmel kíséri a város kulturális és művészeti életét. Munkájának szerves része a Szombathelyi Értéktár Bizottság értékőrző tevékenységének támogatása. Közreműködik az „Aktív időskor Szombathelyen” programban is.

Polgár Katalin nemcsak alakítója és segítője a város kultúrájának, hanem résztvevője is. A szó pozitív értelmében vett „kultúrafogyasztó”, aki épp ezért tudott az elmúlt évtizedekben értő módon segíteni a város kulturális életének.

A „Kiemelkedő Kulturális Munkáért–díj II. fokozatának másik kitüntetettje:

SZÁNTÓ ISTVÁN

Kultúra napja díjátadó 2023
Szántó István
Mészáros D. Zsolt

Szántó István Szombathelyen született 1978-ban. Középiskolai tanulmányait a Művészeti Gimnáziumban végezte, diplomáját 2003-ban szerezte a Magyar Képzőművészeti Egyetem Festő és Vizuális Nevelés Szakán. Külföldön, a glasgow-i School of Art, Art Photography Department és a bécsi Akademie der Bildenden Künste Wien intézményekben folytatott tanulmányokat. 2011-ben tudományos fokozatot szerzett a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karán. Jelenleg az ELTE Savaria Egyetemi Központ Vizuális Művészeti Tanszék adjunktusa, tanít a művészeti szakgimnáziumban.

Munkásságát a figuralitás, a narratív ábrázolás, a tárgyi folklór használata, a fantasztikum, az irónia, a kisajátítás stratégiája, a képek digitális átalakítása, valamint a kulturális identitás keresése jellemzi. Ahogy ő fogalmaz: alkotásai elsődleges forrása a népművészet, a személyes, társ-ember-közösség kereső és az azonosulási ősszenvedély megnyilatkozása, valamint az olyan alkotásmód, amely a jelenkori tudatot keresi, és reflektál a 21. század technikai szenzualista művészetére.

Képzőművészeti tevékenysége nem egy-egy műcsoportra összpontosul, hanem összetett, alkotói szisztémája tevékenységközpontú, ahol a művészeti program és képzőművészeti vállalás a fontosabb. A hagyományos stílusok mellett egyéb műfajokkal is kísérletezik.

Alkotói tevékenysége mellett aktív művészetszervezői munkát is folytat. A Westwerk Művészeti Alkotóműhely Kulturális Egyesület tagja. Egyik kezdeményezője, szervezője és alkotója a Bloomsday keretében Szombathelyen 2021-ben elindított murális projektnek. Műve az Aréna utcai óvoda falát díszíti.

Szervezője és kitalálója a FA Képzőművészeti Alkotóműhely és Szimpóziumnak, melynek bemutatkozó kiállítása tavaly szeptemberben a képtárban volt, a hozzá tartozó előadássorozattal. Ennek folytatását is tervezi a jövőben. Tagja a STAG egyesületnek, többször bemutatkozott kirakatkiállításokon.

Rendszeres kiállító művésze egyéni és csoportos hazai, illetve külföldi tárlatoknak.

Szántó Istvánnal tavaly novemberben készített lapunk interjút Petőfi színvilága című kiállításáról, ahol maga a festőművész vezetett körbe minket és segített értelmezni a látottakat.

A teljes cikket itt olvashatják:

A Kultúra Támogatásáért díjat 2023-ban

PADOS GÁBOR

kapja.
Pados Gábor interjú
Pados Gábor /Nyugat.hu archiv
Mészáros D. Zsolt

Ő ma külföldön volt, ezért nem tudta átvenni a díjat.

Pados Gábor műgyűjtő és galériatulajdonos Szombathelyen született 1966-ban. A város kultúrájáért, annak támogatásáért végzett tevékenysége kiemelkedő. Munkásságának három fő pillére az acb Galéria, az Irokéz Gyűjtemény, valamint az Irokéz Galéria.

Első műtárgyát 21 évesen vásárolta. 2003-ban negyedmagával megalapította az acb Galériát, melynek 2009-ben kizárólagos tulajdonosává vált. Mára több mint 50 művészt képvisel, és Magyarország egyik legnagyobb kortárs művészeti galériájává nőtte ki magát. Rendszeres résztvevője rangos nemzetközi művészeti vásároknak. Számos magyar alkotást juttatott be olyan híres közgyűjteményekbe, mint a New York-i Moma, a Metropolitan, vagy a londoni TATE Modern.

Az Irokéz Gyűjtemény a magyar kortárs műveket tartalmazó kollekciók között egyedülálló. Pados Gábor Pajor Zsolt szombathelyi üzletemberrel közösen alapította. A kezdetekkor egy-egy kép megvétele inkább a művész támogatását jelentette. A 90-es évek végére álltak össze gyűjteménnyé a megvásárolt művek. A kollekció 2011-ben mutatkozott be először, rögtön két helyen. A mára több mint 1500 darabból álló gyűjtemény képet ad az elmúlt 30 év magyar képzőművészetéről. Anyagából a Magyar Nemzeti Galéria, a Párizsi Magyar Intézet, a Szombathelyi Képtár, valamint a debreceni MODEM és a Veszprémi Művészetek Háza is rendezett kiállítást.

Az Irokéz Galéria 2001-ben nyitotta meg kapuit a Thököly utcai épület tetőtérében. Az első tárlaton az Irokéz Gyűjtemény mutatkozott be. Nemzetközileg ismert magyar kortárs képzőművészek kedvelt kiállítóhelyévé vált, ugyanakkor a város általános-, közép- és főiskolásainak is lehetőséget biztosított a bemutatkozásra. Tehetségkutató pályázatokat hirdetett, szombathelyi rendezvények állandó helyszíne lett.

Pados Gábor a kultúra magánúton, az üzleti szféra részéről történő támogatásával követendő példát állított mind Szombathely, mind az ország vállalkozásai elé. A galéria 2011-ben bezárni kényszerült, 2015-ben Új Irokéz Galéria néven a Szombathelyi Képtár épületében nyitott meg újra, a szombathelyi önkormányzattal és a Savaria Múzeummal kötött megállapodásnak köszönhetően. Itt az Irokéz Gyűjtemény is különálló raktárhelyiséget kapott.

Pados Gábor volt az ötletgazdája az elmúlt évtized magyar művészeti és piaci narratíváját is meghatározó galériák együttműködésén alapuló Bookmarks kiállításnak, kezdeményezője a Magyar Nemzeti Galéria kortárs szerzeményeit magánadományokkal támogató A Kortárs Művészet Barátai Nonprofit Kft.-nek. Az elmúlt években rendszeresen a magyar kortárs művészeti élet tíz legbefolyásosabb személyisége közé választották.

Pados Gáborral még 2020 februárjában ültünk le szombathelyi házának konyhájában egy kávéra és egy beszélgetésre. Szóba került az Irokéz Gyűjteményről, az acb Galériáról, a Képtárról és sok minden másról is.

A teljes cikket itt olvashatják:

adó 1% nyugat.hu 2025

Segítsd a szabad újságírást helyben is! Támogasd a Nyugat.hu-t!

A szabad sajtót egyre több támadás éri, és a világot ellepik a hamis hírek. Támogassatok minket adótok 1 százalékával, hogy egy olyan országban élhessetek, ahol gyakorolhatjátok a jogaitokat.
Tovább a felajánláshoz!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Kultúra