Már benézhetünk az Ablakon, és kívánhatunk hármat is - ezt néztük a nyolcvanas években 1.

Sorozatunk harmadik részében felülünk egy Babettára, benézünk egy Ablakon, nézzük Budapest csodálatos Panorámáját és reméljük, hogy nem jönnek majd Szeszélyes évszakok.

Sorozatunk előző részeiben a hatvanas évek Deltával szárnyaltunk, Tévémacival aludtunk – Ezeket néztük a tévében a '60-as években - 1. rész April 06. 21:02 után az 1970-es évek emblematikus televíziós műsorait idéztük fel. Szót ejtettünk a Kapcsoltamról, az Önök kérték!-ről, illetve a Keménykalap és krumpliorról is.

Ma viszont már jönnek a nyolcvanas évek, ami technikai változásokat, műsorok tekintetében pedig hatalmas sokszínűséget hozott, ezért egy cikk nem is lenne elég arra, hogy bemutassuk, miket néztünk a tv-ben. (Feltéve, ha volt készülékünk, de ekkor már gyakorlatilag mindenkinek volt). Első körben most azok a műsorok jönnek, amik 1980 és 1985 között indultak el a Magyar Televízióban.

Azok a nyolcvanas évek

Azokról az esztendőkről beszélek, amikor már sok embernek volt színes tévéje, így aztán egyre több volt a színesben sugárzott műsor is. Bár elnézve az akkori tévéújságokat, érdemes volt még feltüntetni, hogy mi az, ami "(sz)", és mi az, ami nem.

Arról nem is beszélve, hogy ekkoriban még a fő tájékozódási eszköz is (persze az újság mellett) a tv volt, de azért már-már a számítógépes technika is betette a lábát az ajtónkon. Ami pedig a Magyar Televíziót illeti: 1989 januárjától vége az adásszüneteknek (ami ekkor már csak a hétfőt érintette), ezzel pedig minden nap van adás, így harminckét év után minden nap nézhetjük a tévét, ha akarjuk.

Most pedig jöjjenek azok a műsorok, amelyek a nyolcvanas évek elején indultak a királyi tévében.

Panoráma

Az 1980-ban indul külpolitikai magazin laza harminc évig futott az MTV-n. A műsor maga teljesen újszerűnek számított a maga korában oknyomozó stílusával, ami leginkább a műsor egyik műsorvezetőjének, szerkesztőjének, Chrudinák Alajos nak a munkáját dicséri, aki például riportot készített az erdélyi magyarokról, de neki köszönhetően kerülhetett adásba a romániai forradalom után a Ceaușescu-perről készült felvétel is.

Panoráma 1990-ből

Chrudinák a műsorban rendszeresen bírálatokat közölt az akkori rendszerről, illetve annak politikusairól is. A 90-es években azonban megpróbálták távolt tartani a Panorámától is, amely 1994 és 1999 között szünetelt. Ezután a 2010-es kormányváltásig bírta a magazin, amelyet olyan ismert riporterek is vezettek Chrudinák mellett, mint Baló György, Sugár András, illetve Bombera Krisztina .

Szeszélyes évszakok

1981-ben indult a máig sokak emlékezetében élő Szeszélyes évszakok című, Antal Imre által vezetett kabaréműsor, ami az MTV-nél eltöltött 23 éve alatt az egyik legjelentősebb magyar tévéműsorrá vált. Állandó műsorvezetője egyfajta második lehetőségként élt a Magyar Televízió által nyújtott lehetőséggel, miután a tehetséges zongorista kénytelen volt egy izomgyulladás miatt felhagyni zenészi pályafutásával. Antal Imre ezután a szilveszteri műsorok egyik állandó műsorvezetője lett, később pedig a szóban forgó műsor házigazdája. Mellette olyan hírességek tűntek fel, mint Ihos József, Kudlik Júlia, Balázs Péter, Maksa Zoltán, Gálvölgyi János, de a sor gyakorlatilag a végtelenségig folytatható lenne.

Egy részlet a 2002-es szilveszteri Szeszélyes Évszakokból

A 2004-es szilveszteri műsor után aztán a Magyar Televízió derült égből villámcsapásként bejelentette, hogy Antal Imrét nyugdíjazza, így nem készül több rész a Szeszélyes Évszakokból. Ezután a műsorvezetőnek amúgy sem túl jó egészségügyi állapota romlani kezdett, így aztán az RTL klub által 2006 őszén nyújtott új lehetőséggel is összesen csak öt adás alkalmával tudott élni. Az új Szeszélyest ezután így egy ideig Antal Imre műsorvezetőtársa, Csonka András egyedül vitte.

Ablak

Az 1981 januárjában indult szolgáltató műsor kisebb-nagyobb kihagyásokkal egészen 2009-ig futott az MTV-n és az M2-n. Legendás házigazdája Déri János volt, aki 1991-ig, vezette a műsort (Déri aztán 1992-ben elhunyt), amelynek sikeréhez azok a neves szakemberek is hozzájárultak, akik tanácsaikkal segítették a betelefonálókat, és azokat is, akik csak nézőként voltak jelen. Ilyen volt például Bálint György "Bálint gazda" , vagy épp Aigner Szilárd meteorológus is.

Ablak 1991 nyaráról

A műsor eleinte kéthetente péntekenként jelentkezett, később aztán heti rendszerességgel volt látható a magazin. Déri halála után egy ideig még az MTV 1-es programján ment a műsor, később átkerült a kettesre, majd ismét vissza. Utolsó éveiben a műsort próbálták átalakítani, részleges sikerrel. Utolsó adása 2009 decemberében volt az M1-en, ekkoriban rendszeresen a műsort már Dombóvári Gábor és Horváth Szilárd vezette.

Három Kívánság

A Magyar Televízió gyerekeknek szóló kívánságműsora sokakban hagyhatott mély nyomot azok közül, akik mára már felnőttek. Gyerekek ezrei szerettek volna bekerülni és kérni valamit Tibi bácsitól, vagyis Dévényi Tibortól, aki ezeket a kívánságokat készséggel teljesítette is 15 éven keresztül, 1984-től egészen 1999-ig. Csak a teljesség nélkül: a Három kívánság csapata elintézte, hogy hazánkba látogasson Diego Maradona, John Tarvolta , az akkori amerikai elnök, George H. W. Bush , és Ricky Martin is.

Egy karácsonyi Három kívánság a sok közül

A kívánságműsor 1999-ben megszűnt, a kétezres évek közepén azzal került be ismét a hírekbe, hogy Dévényi Tibor beperelte az MTV-t a névhasználat jogáért, amit meg is nyert. Műsora 2019 óta az országos kereskedelmi rádióban fut, ahol Tibi bácsitól retró dalokat lehet kérni.

Linda

A Magyar Televízió a nyolcvanas években sem állt le a sorozatgyártással. 1983-tól elindult az akkor igencsak modernnek, és újszerűnek számító taekwondós lány, Linda története. A lány úgy dönt az érettségi után, hogy rendőr lesz, majd aztán Babettájával járja Budapestet, hogy segítse a rendőrséget és megoldja a különböző bűntényeket. A sorozat főszereplői között találjuk Bodrogi Gyulát, Pécsi Ildikót, Görbe Nórát, Szeredney Bélát, Harsányi Gábort és Balázs Pétert is.

A sorozatból összesen három évad készült, az első három bemutatkozó részt 1983-ben mutatták be, a folytatás 1986-ban érkezett. 1989-ben újabb részek kerültek képernyőre, melynek producerei között találjuk Gát Györgyöt (később a Família Kft. producere), Polgár Andrást (később feltűnt a Szomszédok alkotógárdájában is) és Rozgonyi Ádámot. A sorozat forgatókönyvírója később Kalamár Tamás utódja lett a Barátok közt produceri székében is.

2000-ben aztán bejelentették, hogy egy új csapattal visszatér a sorozat, amelyből összesen öt rész készült. A folytatás azonban nem aratott túl nagy sikert, ellenben az ismétlésekkel, amelyeket korábban a köztévé mellett még a Viasat3 és az RTL klub is sugárzott.

Ezek azok a műsorok, amelyek a nyolcvanas évek első felében indultak, de a java még hátra van. Hamarosan folytatjuk sorozatunkat, amelyben a főszerepet a továbbra is a nyolcvanas évek játsszák majd, de már az évtized második felében indult műsorokat vesszük majd górcső alá.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt , vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Kapcsolódó cikkeink

Deltával szárnyaltunk, Tévémacival aludtunk – Ezeket néztük a tévében a '60-as években - 1. rész

Új sorozatunkban hétről hétre az elmúlt 65 év említésre méltó műsorait idézzük fel, a Deltától a Dáridóig, Táncdalfesztiváltól a Megasztárig.

Önök kérték! - Ezt néztük a 70-es években

Sorozatunk második részéből kiderül, melyik műsor volt az, amire a Balatonról kellett hazasietni, és az is, hogy mire volt képes az ember tízezerért.

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Kultúra