A MÁV vonatai késnek a legtöbbet Európában

A vasúttársaságnak a nagy sikerként beharangozott vármegyebérlet adja meg a kegyelemdöfést.

Nem létező vasúti kocsira adtak el helyjegyet a MÁV-nál – írtuk Nem létező vasúti kocsira adtak el helyjegyet a MÁV-nál 2023. July 19. 18:57 két héttel ezelőtt. Nemrég kiderült, hogy tíz vasúti szárnyvonalat zárnak be, Tíz vasúti mellékvonalon áll meg a közlekedés augusztustól 2023. July 21. 13:20 a MÁV szerint ezzel még jól is járhatnak A MÁV szerint még jól is járnak az utasok, hogy bezárnak 10 vasútvonalat 2023. July 28. 15:57 az utasok. Augusztus 1. egy megszokott kedd volt a MÁV-nál, Kedd a vasúton: 15 vonat nem tudott elindulni, 2 menet közben döglött be 2023. August 01. 14:50 15 vonat nem tudott elindulni, 2 menet közben hibásodott meg.

Három hír a MÁV-ról az elmúlt két hétből, ami már önmagában is jelzi, hogy komoly bajok vannak az állami vasúttársasággal. A G7 gazdasági portál összeállításából kiderül, hogy mára a MÁV lett Európa legtöbbet késő vasúttársasága.

Mint írják, 2023 első öt hónapjában (tehát május végéig) már csak az IC-szerelvények 71 százaléka tudott öt percnél kevesebb késéssel közlekedni.

Ma már ott tart a MÁV, hogy

minden tizedik vonat legalább öt percet késik, míg minden huszadik vonat negyedóránál is többet.

A késések fő oka, hogy nincs elég vasúti jármű, ami van, az meg nagyon elöregedett. Az Intercity vonatokat – például – V43-as mozdonyok húzzák, ezeket 60 évvel ezelőtt kezdték gyártani, átlagéletkoruk 53 év.

A személykocsik többsége 40 év körüli, az elővárosi közlekedésben és a mellékvonalakon járó motorvonatok is több évtizede szolgálnak.

A lap összefüggést talált a késések számának növekedése és a vármegyebérletek májusi bevezetése között is. Júniusban ugyanis rekordokat döntöttek a késések, az áprilisi 69 százalékos pontosság júniusra 51 százalékra süllyedt.

Júniusban a MÁV minden második IC-szerelvénye legalább öt percet késett.

A vármegyebérlet miatt az idén közel 28 milliárd forint bevétel-kiesése lesz a MÁV-nak, amiből az állam csupán 14 milliárdot kompenzál.

A bevételkiesés miatt aztán karbantartások és javítások maradnak el, és további késésekre kell számítani.

A MÁV-nál is befékezték a beruházásokat

Az állami kassza hiánya miatt a MÁV-nál is halasztottak el beruházásokat, beszerzéseket. A lap összegzése szerint:

  • 39 darab (opcionálisan további plusz 10) IC-szerelvény beszerzésére írt ki a kormány közbeszerzést 2022-ben, ami a pont most a szemünk előtt széteső IC-flotta leváltását szolgálta volna. Még csak az ajánlatokat sem várták meg, decemberben visszamondták a beszerzést.
  • 115 darab villamos mozdony beszerzésére 2022 decemberében kifejezetten előnyös áron írtak alá szerződést. Az első 50 darabra kedvezményes hosszú távú Eurofima hitel is elérhető volt, így még a költségvetést se terhelte volna. Lázár János azonban nem akart a Siemenstől venni („már nem barátkozunk velük”), és bejelentette, hogy lemondják. Aztán úgy néz ki, ezt mégse tették meg, mert rájöttek, hogy csak sokkal drágábban lehetne mozdonyt venni, és a kínai barátok nem adnak olyan kedvezményes hitelt, mint az európai intézményrendszer.
  • A kormány még 2021-ben leállította az 50 darab akkumulátoros hibridvonat beszerzését, ami az augusztus 1-jével megcsonkított mellékvonalak járműproblémáit is megoldotta volna.
  • A lap hozzáteszi, nem csak a járművek, de a vasúti pálya is nagyon rossz állapotban van. Ezen a térképen látszik, hogy mekkora sebességgel haladhatnak a vonatok az egyes pályákon.

    Sok mindent jelez, hogy az ország egyetlen európai fővonali sebességét hozó összeköttetése a Sopron és az osztrák határ közötti szakasz.

    Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

    Hozzászólások

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

    Gazdaság