Meghalt Balázsovits Lajos, a Nemzet Színésze

76 éves volt, a Nemzeti Színház osztozik a család fájdalmában, temetéséről később intézkednek.

Hosszan tartó, méltósággal viselt betegség után elhunyt Balázsovits Lajos Balázs Béla-díjas színész, színházi rendező és színigazgató, érdemes művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, a Nemzet Színésze.

Balázsovits Lajos 76 éves volt, a Nemzeti Színház osztozik a család fájdalmában – olvasható a Nemzeti Színház honlapján. Temetéséről később intézkednek.

Balázsovits Lajos
MTI

A művész 1969-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. Harmadéves főiskolásként a Pécsi Filmszemlén Sára Sándor Feldobott kő című filmjének főszerepéért megkapta a legjobb férfi alakítás díját, majd sorban érkeztek a filmes és színházi felkérések. 1968–1973 között a Madách Színház, öt évig a Vígszínház, majd 1979-től a MAFILM társulatának volt a tagja.

1982-től ismét a Madách Színház művésze lett, majd egy évig a Nemzeti Színházban lépett színpadra. Nemcsak színészként, rendezőként is dolgozott. 1990 és 1992 között a Magyar Színészkamara ügyvivője volt. Húsz évig vezette a budapesti Játékszínt. 2012-ben vonult végleg vissza a színházi világtól.

„Színésznek lenni fantasztikus boldogság” – fogalmazott egy interjúban Balázsovits Lajos, aki számos külföldi és magyar mozifilmben vállalt főszerepet. A művész szülővárosának, Nagykanizsának a díszpolgára.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Kultúra